Visszalépett az állam az uránkitermelésről szóló szerződéstől

Peter Žiga gazdasági minisz-ter bejelentette, tárgytalan a kanadai European Uranium Resources vállalattal kötött, az uránkitermelésről szóló szerződés.Pozsony/Kassa„Magam is a kezdetektől fogva elleneztem az uránbányászatot, ezért a kassai polgármester kérését meghallgatva visszaléptünk a szerződést

Peter Žiga gazdasági minisz-ter bejelentette, tárgytalan a kanadai European Uranium Resources vállalattal kötött, az uránkitermelésről szóló szerződés.

Pozsony/Kassa

„Magam is a kezdetektől fogva elleneztem az uránbányászatot, ezért a kassai polgármester kérését meghallgatva visszaléptünk a szerződéstől” – jelentette ki a gazdasági miniszter. A törvények értelmében csak a helyi lakosok beleegyezésével és egy érvényes referendum után lehet elkezdeni a kitermelést. „A memorandumtól visszaléptünk, hogy ne zaklassuk tovább a kassaiakat és az érintett települések lakosait” – mondta Žiga. Az uránkitermelés kérdése hosszú évek óta terítéken van Kassán. A városi és a megyei önkormányzat ülésein többször is foglalkoztak vele, helyi aktivisták pedig komoly harcot folytatnak az eprestetői (Jahodná) lelőhelyeken tervezett kutatások ellen. A térségben 2005 óta kampányokkal küzdenek ellene, az uránkitermelés leállításáról szóló petíciót pedig megközelítőleg 40 település 100 ezer lakosa írta alá. Ladislav Rovinský Kassa megyei képviselő, az uránbányászat elleni mozgalom egyik meghatározó alakja szerint a Smer gazdasági miniszterének, illetve Kassa főpolgármesterének kijelentése pusztán kötelező formalitás a közelgő önkormányzati választások kapcsán.

„Örülünk, hogy a minisztérium visszalépett a kanadai céggel kötött szerződéstől, de mindez szerintünk csak formaság. Nem szabad megfeledkezni a bányászati törvényekről sem, melyek továbbra is döntő szerepet játszanak az uránbányászat jövőjében. A jelenlegi törvények szerint a területrendezési terv módosítása nélkül is lehet bányászni, ezért Žiga kijelentésével nem került pont az ügy végére. Nem adjuk fel a harcot, mindent megteszünk az uránkitermelés totális és végleges leállításáért” – zárta Ladislav Rovinský.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?