Vihar után lokális áradások

Nemesradnót/Cakó/Zádor/Bátka/Baraca |

<p>Még össze sem szedték magukat a Balog-völgyi falvakban élő emberek a május végi árvíz után, újabb csapás érte az itt élőket.</p>

Vasárnap kora este rendkívüli mennyiségű csapadékot hozó vihar tombolt a Rimaszombati járás középső és déli részén. A dombokról lezúduló vízfolyások csak Nemesradnóton több mint harminc házba törtek be. Amint azt Tóth Elemér, a falu polgármestere elmondta, alig egy óra alatt annyi eső esett, hogy a falu alsó részén méteres víz hömpölygött végig. Az áradás amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is vonult, de komoly károkat okozott.

„Egyszerűen tehetetlenek voltunk a lezúduló vízzel szemben, a homokzsákokkal nem lehetett sem elterelni, sem meggátolni az áradást. Talán még tízezer homokzsák is kevés lett volna. A katasztrófavédelmet is hívtam, kézzelfogható segítséget nem sokat kaptam tőlük. A tűzoltók azóta is folyamatosan dolgoznak, a pincék vízzel vannak tele, a kerteket, a földeket szintén ellepte. Várhatjuk a szúnyoginváziót is, védekezésre nem lesz pénzünk. Felbecsülni nem tudjuk még, mekkora kár keletkezett a hétvégi vihar miatt. Végtelenül elfáradtunk. Nagyon feszült, rossz a hangulat. Az is közrejátszik, hogy a múlt pénteken már néhányan kaptak némi gyorssegélyt. Emiatt viták, veszekedések vannak, sokan igazságtalannak, aránytalannak érzik az elosztást. Elszomorító helyzetben vagyunk, a falunak alig van pénze a károk enyhítésére, nem tudom, hogy lesz tovább” – mondta Tóth Elemér.

Igen komoly károk keletkeztek több szomszédos településen is. Cakóban és Zádorban ismét több, alacsonyabban fekvő házat öntött el a hirtelen eső miatt a víz. A korábbi árvíz után kimélyített és kitisztított vízelvezetők egyszerűen nem voltak képesek megbirkózni ekkora mennyiségű csapadékkal.

Bátkában még szinte fel sem takarították a korábbi áradás nyomait, vasárnap este ismét félméteres sár és víz borította el a falu déli részét.

A falu keleti részén lévő szőlős és gyümölcsös felől lezúduló áradás az E 50-es főúton is kisebb fennakadást okozott, a sáros áradat miatt Téskipusztánál mintegy negyedóráig járhatatlan volt a főút egyik sávja. Az R2-es gyorsforgalmi úton is veszélyes volt a közlekedés a rendkívüli eső miatt, egy gépjármű ki is csúszott az útról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?