Vigaszdíj a vesztes vendégeknek

Csallóküzkürt. Szombat délután a nagymagyari Hollósi vinkliben landoló kapáslövése tett pontot a dunaszerdahelyi területi bajnokság őszi idényében veretlenül, kilenc fordulón át kapott gól nélkül menetelő csallóközkürtiek parádés sorozatának végére. Ez volt a helyzetek sorát elpuskázó vendégek vigaszdíja.

Veszélyben a nagymagyariak kapujaSomogyi Tibor felvételeA listavezető hazaiak azonban nem szomorkodtak a meccs végén, hiszen ellenfelüket 4:1 arányban győzték le és az őszi elsőséget már senki sem veheti el tőlük. A vendéglátók rakétarajtot vettek, már a 2. percben náluk volt az előny. Fekete Csaba fejese Kunyi István hálójában landolt. A jó kezdés után a favorit futballistái alighanem azt gondolták, a folytatásban akár félgőzzel is térdre kényszeríthetik vetélytársaikat. Akadozott a gépezet, a középpályások a támadások szervezésénél gyakran hibáztak. A felső-csallóköziek igyekezetét a 13. percben siker koronázta, Hollósi szépségdíjas góllal bevette Bugár Marián 783 perce érintetlen hálóját. A vendégek kontrákkal igyekeztek zavart kelteni a hazaik kapuja előtt, ziccereiket (Fürdős, Sakal, Jurák) azonban elpuskázták A 23. percben a jó formában futballozó Fekete Csaba ismét előnyhöz juttatta együttesét. A gólt megelőzően a vendégek védője nagyot hibázott. A folytatásban mindkét oldalon akadt góllal kecsegtető helyzet, az eredmény azonban az első félidőben már nem változott. Szünet után a hazaiak játszottak mezőnyfölényben, ennek ellenére a kontrákkal kísérletező nagymagyariak kétszer is egyenlíthettek volna. Sakal azonban pontatlanul célzott. A gólgyártást a nagy kedvvel játszó Fekete Csaba az 54. percben folytatta. Egyedül tört kapura, ziccerét higgadtan értékesítette. A nagymagyariak kitámadtak, Fürdős, Kosnáč és Jurák is szépíthetett volna, ám egyikük sem tudott a hálóba találni. A végeredményt a csereként beállt Harsányi a 81. percben állította be, aki Fekete önzetlen átadásából húzott hasznot. Érdekesnek találtuk, hogy mindkét együttes trénere, a hazai Zsákovics Tibor és a nagymagyari Zsigmond Attila játékosként is segítette övéit a pályán. Pozitívumnak számít, hogy a sportszerű légkörben lejátszott találkozó játékvezetőjének teljesítményével mindkét fél elégedett volt. (ái)

OHRADY–FK ZLATÉ KLASY 4:1 (2:1). Góllövők: Fekete Szabolcs (2., 23., 54.), Harsányi (81.), ill. Hollósi (13.). Sárga lap: Bugár Iván, Nagy Károly, ill. Selinger, Berner. Játékvezető: Ábrahám, 150 néző.

OHRADY: Bugár Marián–Zsákovics, Novotny (86. Bartal), Zsigrai, Sokolík, Norbert Hrnčár, Nagy Károly (72. Fehér), Bugár Iván, Végh (75. Harsányi), Fekete Csaba, Tomcsala (80. Gaál Tamás). FK ZLATÉ KLASY: Kunyi István–Hollósi, Jurák, Kunyi Mihály, Berner, Seilinger, Kosnáč, Zsigmond (76. Rigó), Marics, Fürdős (80. Deák), Sakal.

EDZŐI VÉLEMÉNYEK

Zsákovics Tibor (Ohrady): „A vezető gólunk után volt a mérkőzésnek egy olyan szakasza, melyből okulnunk kell. Annak ellenére, hogy ezúttal a triplázó Fekete Csaba volt a legeredményesebb játékosunk, én mégis azt állítom, elsősorban a kollektíva jó teljesítményének köszönhetően szereztünk újabb három pontot. Megjegyzem, egyre nehezebb a dolgunk, hiszen mindenki bennünket szeretne legyőzni, megszorítani.”

Zsigmond Attila (FK Zl. Klasy): „Klúcsik Péter és Klúcsik Ferenc nélkül léptünk pályára a listavezető otthonában, ahol nem játszottunk alárendelt szerepet. Hajtós, sportszerű mérkőzésen elsősorban kihagyott helyzeteinkre, védelmi hibáinkra fizettünk rá. Védenceimnek tudatosítaniuk kell, hogy a futballt gólokra játsszák, az elpuskázott ziccereket, az igyekezetet nem díjazzák.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?