Veretlenül dupláztak a csallóközkürtiek a jubileumi évfolyamon

Nyárasd. Az idén immár tizedik alkalommal zajlott a Dunaszerdahelyi Területi Futballszövetség elnökének kupájáért rendezett teremfocitorna. A hagyományoknak megfelelően a szervezők ezúttal is az felnőttek I., II. és III. osztályának őszi listavezetőjét, illetve a legfelsőbb osztály 2-4.

Nyárasd. Az idén immár tizedik alkalommal zajlott a Dunaszerdahelyi Területi Futballszövetség elnökének kupájáért rendezett teremfocitorna. A hagyományoknak megfelelően a szervezők ezúttal is az felnőttek I., II. és III. osztályának őszi listavezetőjét, illetve a legfelsőbb osztály 2-4. helyezettjét hívták meg a tornára. Mivel az I. osztály 3. helyezettje, a bacsfai fakó nem fogadta el a meghívást, őket a jányokiak helyettesítették. A pergő ritmusú tornán körmérkőzéses rendszerben zajlottak az összecsapások. A rendezvény kicsúcsosodására a tornazáró mecccsen került sor, melyen a két veretlenül menetelő kollektíva mérte össze tudását. Ezen a címvédő csallóközkürtiek esélyt sem adtak az őszi éllovas nyékvárkonyiaknak. Egyébként Egri Iván tanítványai öt találkozón mindössze egy gólt kaptak, ami hatványozza sikerük értékét. Egyébként az első helyezett mezét viselte a terembajnokság legeredményesebb góllövője, Novotný is. Meglepetésként hatott a sárosfaiak kudarcsorozata, hiszen II. osztály őszi éllovasa egyetlen pontot sem szerzett az erőpróbán, játékosai mindössze egy gólt lőttek öt párharcukon. A vándorserleget, okleveleket és a legjobb játékosoknak odaítélt különdíjat Puha István, a területi futballszövetség elnöke adta át azt izgalmas és színvonalas párharcokat követő ünnepélyes eredményhirdetésen.

A torna eredményei: Veľký Meder–Ižop 5:2, g.: Holczi 2, Décsi, Komjáti, Uharček, illetve Borka, Tóth; Vrakúň–Blatná na Ostrove 5:0, g.: Grünfeld, Kósa, Pollák, Sandal; Janíky–Ohrady 1:1, g.: Varjú, ill. Novotný; Vrakúň–V. Meder 5:2, g.: Sandal, Csiffári, Pollák, Grünfeld, Biegelbauer, ill. Komjáti, Szabó T.; Janíky–Ižop 4:2, g.: Varga, Méry, Filkász, Varjú, ill. Borka, Szoboszlai; Ohrady–Blatná n/O. 6:0, g.: Novotný 2, Harsányi 2, Zsigray, Sokolík; Janíky–Vrakúň 1:1, g.: Varjú, ill Kósa; Blatná n/O.–V. Meder 0:5, g.: Szabó G. 2, Šušík 2, Uharček; Ohrady–Ižop 6:0, g.: Zsigray, Németh Cs., Novotný, Fazekas, Bugár, Fehér; Blatná n/O.–Janíky 1:2, g.: Szekács, ill. Hurtony, Filkász; Ižop–Vrakúň 2:4, g.: Tóth Z., Dinga, ill. Sandal, Štrbka, Máhr, Grünfeld; V. Meder–Ohrady 0:2, g.: Polgár 2; Ižop–Blatná n/O. 1:0, g.: Dinga; V. Meder–Janíky 3:2, g.: Puzsér, Szabó T., Šušík, ill. Páleš 2; Vrakúň–Ohrady 0:4, g.: Novotný, Bugár, Zsigray, Harsányi. (borbély)

Végső táblázat:

1. Ohrady 5 4 1 0 19:1 13

2. Vrakúň 5 3 1 1 15:9 10

3. V. Meder 5 3 0 2 15:11 9

4. Janíky 5 2 2 1 10:8 8

5. Ižop 5 1 0 4 7:19 3

6. Blatná n/O. 5 0 0 5 1:19 0

A torna eminensei

Legjobb kapus: Házi László (Veľký Meder)

Legjobb mezőnyjátékos: Kósa Mihály (Vrakúň)

Legeredményesebb góllövő: 5 – Novotný Lajos (Ohrady)

A győztes csapat: Konkoly, Csánó (kapusok) – Fehér, Gaál, Novotný, Németh, Végh, Fazekas, Sokolík, Bartal, Harsányi I., Harsányi D, Polgár, Lukács, Bartal, Zsigray, Bugár. A csapat edzője: Egri Iván.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?