<p>Korábban pozitív diszkriminációval ösztönözték a lakosokat az illetékek befizetésére, de ez sem járt sikerrel.</p>
Végrehajtók hajthatják be a tartozásokat Dunaszerdahelyen
Az elmúlt években tovább nőtt a lakosok adó- és szemétdíjtartozása. A város pozitív diszkriminációval orvosolta volna a problémát, de mivel nem javult a helyzet, végrehajtóhoz is vihetik a nem fizetők ügyeit.
Pápay Zoltán, a városi hivatal vagyonnyilvántartási főosztályának vezetője elmondta, több mint egymillió euró a lakosok szemétdíjhátraléka. A helyi adók befizetésével is hasonló a helyzet, 700 ezer euróval tartoznak a lakosok a városnak, tavaly 140 ezer euróval több volt a tartozás. „Évente körülbelül 200 ezer euróval nő a szemétdíjtartozás. A város költségvetésébe belekalkuláltuk ezt a hátralékot. Mivel vége a gazdasági válságnak, és régóta alacsony a munkanélküliek aránya a városban, úgy döntöttünk, lépéseket teszünk a hátralékok behajtásáért” – nyilatkozta Pápay. A város korábban a hűségkártya bevezetésével próbálta motiválni a lakosokat, aki időben befizette az illetékeket, különböző kedvezményeket vehetett igénybe. A pozitív diszkrimináció nem hozta meg a várt eredményeket. „Első körben arra próbáljuk felhívni a lakosok figyelmét, hogy ha a végrehajtóhoz kerül a tartozás, akkor az összeg többszörösét kell befizetniük” – folytatta Pápay Zoltán. Nem az a városi hivatal célja, hogy még rosszabb helyzetbe hozza azokat, akik nem fizetnek. „Egy ügyvédi iroda segítségével megpróbáljuk meggyőzni a lakosokat és a vállalkozókat, hogy törlesszék a hátralékot. Ha ez sem használ, akkor végrehajtóhoz fordulunk” – mondta a főosztályvezető.
Elsősorban azokkal a lakosokkal és vállalkozókkal van gond, akik nem kommunikálnak a hivatallal. A rossz anyagi helyzetben levő lakosoknak mindig esélyt adtak arra, hogy lehetőségeikhez mérten térítsék meg tartozásukat a városnak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.