Vasárnap jubileumi imanap Komáromban

imanap
Komárom |

Május 12-én, Jópásztor vasárnapján tartják a 30. Komáromi Imanapot a Szent András-bazilikában a Pázmaneum Polgári Társulás, a Jópásztor Alapítvány és a helyi római katolikus plébánia közös szervezésében.

Az imanapon magyar főpásztorért, valamint magyar papi és szerzetesi hivatásokért imádkoznak a felvidéki magyar katolikusok. Az idei évfolyam a II. Rákóczi Ferenc emlékévhez kötődik.

„A Komáromi Imanapok elindításának gondolata, a felvidéki magyar hívek és papok közös kezdeményezéseként, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom egyházi programja részeként született 1990 tavaszán – tájékoztatta lapunkat Karaffa Attila, a Pázmaneum RT ügyvezető elnöke. – Az első megbeszélést Léván tartották negyvenhat szlovákiai magyar lelkipásztor jelenlétében, ahol megfogalmazták az imanapok fő küldetését:

a szlovákiai magyarságot egyesítő közös imádság felvidéki magyar papi és szerzetesi hivatásokért, magyar főpásztorért, valamint magyar püspökségért.”

Az első imanapot 1990. június 3-án, pünkösd ünnepén rendezték a komáromi Szent András-templomban. „Mivel egyesek szerették volna politikai indíttatású rendezvénynek beállítani az Imanapokat, ezért a szervezést 1995-től a Jópásztor Alapítvány vette kézbe az imanapi szervezőbizottsággal együtt. 2006-ban pedig a Pázmaneum Polgári Társulás is csatlakozott a szervezőkhöz” – emlékeztetett Karaffa Attila.

A jubileumi imanap 14 órakor engesztelő szentségimádással kezdődik, II. Rákóczi Ferenc és a magyar hitvallók imáival. 14.30-tól Esterházy János hitvalló életéről tartanak elmélkedést, ezt követi a hagyományos szabadtéri keresztúti ájtatosság Lénár Károly atya, az Imanapok egyik elindítójának gondolataival, majd a nóna – a délutáni imaóra. Az ünnepi főpapi szentmise 16 órakor kezdődik a Szent András-bazilikában, a főcelebráns Ján Orosch nagyszombati érsek lesz, ünnepi szónok Giacomo Guido Ottonello, Szlovákia apostoli nunciusa. Az imanaphoz időzítve idén is megjelenik a Jópásztor Hírlevél, amelyben az elmúlt harminc év főbb történéseit is felelevenítik a szerkesztők.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?