Várják a nevezéseket a kisüstipálinka-versenyre

Február második hétvégéjén rendezik meg a 13. Nagytárkányi Kisüstipálinka-ver-senyt a Tisza-parti községben.NagytárkányAz első versenyt 2005-ben szervezték meg. A lebonyolítási renden nem változtattak, csupán a kísérőrendezvényt, a böllérversenyt iktatták ki a programok közül 2013 után.

Február második hétvégéjén rendezik meg a 13. Nagytárkányi Kisüstipálinka-ver-senyt a Tisza-parti községben.

Nagytárkány

Az első versenyt 2005-ben szervezték meg. A lebonyolítási renden nem változtattak, csupán a kísérőrendezvényt, a böllérversenyt iktatták ki a programok közül 2013 után. Részvételi díj most sem lesz, nevezni egy liter pálinka leadásával a verseny napjának reggeléig, 2018. február 10-ig lehet, nevezéseket postán is elfogadnak. A nemzetközi szakemberekből álló zsűri minden évben négy kategóriába osztva – szilva, alma, borpárlat és egyéb – minősíti az italokat. A főzetek arany, ezüst és bronz fokozatú besorolást kapnak, kategóriánkénti, valamint abszolút győztest is hirdetnek.

A verseny mindjárt az első évben sok érdeklődőt vonzott, a legtöbben 2010-ben versenyeztek, amikor a szakmai zsűri 47 termelő 103 főzetét minősítette. Tavaly a négy szlovákiai és három magyarországi szakemberből álló zsűri 64 főzetet minősített, 11 borpárlatot, 16 alma- és 17 szilvapálinkát, valamint 18 olyan főzetet, melyet az egyéb kategóriában neveztek. Ezek közt akkor igazi érdekességek is voltak, például a sütőtök-, illetve a banánpálinka.

Kopasz József polgármester elmondta, a pálinkaversenyen most A testvértelepülések ízei címmel gasztronómiai bemutatót is tartanak, melyen a magyarországi, az erdélyi és a Kárpát-medence más községeinek csapatai mutatják be a falujukra jellemző ételeket. Kirakodóvásár és kulturális programok is várják az érdeklődőket, az esemény sztárvendége Doszpod Péter egykori nyomozó lesz. Bővebb felvilágosítás a 0905 232 175-ös telefonszámon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?