Változatlan a munkaerőpiac

Továbbra sem történt lényeges változás a Tőketerebesi járás munkaerőpiacán. A munkahivatal kimutatása szerint jelenleg az álláskeresők száma eléri a 15 ezer főt, ami azt jelenti, hogy a munkanélküliségi arány még mindig 30 százalékon felüli a régióban.

Továbbra sem történt lényeges változás a Tőketerebesi járás munkaerőpiacán. A munkahivatal kimutatása szerint jelenleg az álláskeresők száma eléri a 15 ezer főt, ami azt jelenti, hogy a munkanélküliségi arány még mindig 30 százalékon felüli a régióban. A legrosszabb a járásnak csaknem a felét kitevő Bodrogközben a helyzet, ahol sorra megszűntek a nagyobb, több embert foglalkoztató munkáltatói részlegek, és ahol a munkanélküliségi arány ma már 40 százalékon felüli. Vannak olyan települések is, ahol a munkaképes lakosságnak a 60, sőt helyenként a 90 százalékának nincs állandó keresetet biztosító munkahelye. Ehhez jelentősen hozzájárult az is, hogy idén a tavalyihoz képest lényegesen kevesebb közhasznú munkahelyet hoztak létre ebben a járásban is. Az elmúlt évben például 2400 munkanélküli jutott ilyen formán munkához egy bizonyos időre a régióban, beleértve a Bodrogközt is. Ezzel szemben ebben az évben kevesebb mind ezer személyt foglalkoztatnak közhasznú alapon a 101 ezer lakosú járás területén, de a hamarosan befejeződő idénymunkákat követően sokan közülük újra az állástalanok listájára kerülnek. (kat)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?