Vágsellyei megemlékezés: folytatni kell a szabadságért és a demokráciáért vívott harcot

Tölgyesi Róbert, Vágsellye alpolgármestere és Roman Hatala kultúrreferensu
Vágsellye |

A prágai tüntetést bemutató kiállítással, Alexander Dubček életét bemutató dokumentumfilm vetítésével és közös megemlékezéssel idézték fel a vágsellyei lakosok az 1989-es novemberi eseményeket a kommunizmus áldozatainak, elszenvedőinek emelt emlékfalnál.

Roman Hatala, a városi hivatal kulturális referense köszöntötte a jelenlévőket a Szabadság és demokrácia Vágsellyén rendezvényen. „Alexender Dubček életrajzi dokumentumát vetítettük több alkalommal és a kultúrház csarnokában hamisítatlan prágai hangulat uralkodik Igor Boháč fotós jóvoltából, aki részt vett 1989-ben a tüntetésen. Az emlékezőknek levetítettük azt a kisfilmet is, amely az akkori vágsellyei események történéseit és hangulatát őrzi, amikor a Nyilvánosság az Erőszak Ellen (VPN) és a Független Magyar Kezdeményezés képviselői kivonultak a kultúrház oldalsó erkélyére és több száz fős tömeghez szóltak” – mondta Roman Hatala, aki maga is részt vett az akkori polgári megmozdulásokon. A kommunizmus áldozatainak szobránál Tölgyesi Róbert alpolgármester elmondta, annak idején nem vehetett részt a vágsellyei összejöveteleken, mert Máriatölgyesen tényleges katonai szolgálatát töltötte. „Az őrségből visszatérő katonáknak ismét kiosztották a fegyvereket, melyekhez éles töltényeket kaptak. Bevetésre készen, parancsra vártunk. Istennek hála, hogy nem vetettek be minket a tömeg ellen. A demokrácia, a szabad választások ideje következett. A lakosok akkori összefogása példaértékű, óriási fordulópontja ez a történelmünknek. Sajnálom, hogy ma ilyen kevesen jöttünk össze, de hálás vagyok mindazoknak, akik mégis eljöttek, mert fontosnak tartották a közös emlékezést” – hangsúlyozta Tölgyesi Róbert. Végül felolvasták Valentín Kozaňák, a Polgári Fórum, később a VPN vágsellyei alapítója, a megmozdulások egyik szervezője volt. Valentín érettségire készülő gimnazista volt abban az időben. „Először az osztályunkban, végül az egész iskolában szervezkedni kezdtünk, Vágsellyén éppen vadászbál volt, mi diákok félbeszakítottuk a mulatozást, és az egybegyűlteket tájékoztattuk a prágai eseményekről, volt aki mellénk állt, volt aki nem értette, mi történik. Miután az egész ország a tiltakozók mellé állt, sikerült leverni a kommunizmust. Később azonban egyre több olyan személy férkőzött a VPN-be, akinek a szabadság helyett a saját céljaik elérése, a hatalom és a nyereségvágy volt fontos. A harcot folytatni kell, ne engedjük ellopni az országunkat olyan gerinctelen embereknek, akik érdekeik elérése érdekében bármilyen eszközhöz folyamodnak, akár emberi életek árán is hatalomra vágynak” – állt Kozaňák levelében. A jelenlévők végül megkoszorúzták a kommunizmus áldozatainak emelt emlékművet, a vágsellyei Csillag Andor szobrászművész alkotását. A kiállítást november végéig tekinthetik meg az érdeklődők.

Vágsellye
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?