Olaszliszka. A magyarországi, borsodi községben több mint egy évvel ezelőtt történt emberölés ügyében nyolc személy, köztük egy nő és két fiatalkorú férfi ellen emelt vádat a Borsod–Abaúj–Zemplén Megyei Főügyészség.
Vádemelés az olaszliszkai ügyben
Szögi Lajos tiszavasvári tanárt Olaszliszkán, a Kossuth utcában 2006. október 15-én, gyermekei szeme láttára verték halálra, miután a férfi autójával elsodort egy helybéli kislányt. A gyerek egyébként a balesetben csak könnyebb sérüléseket szenvedett. Az ügyészség tájékoztatója szerint a sértett azonnal megállt, de az autóból kiszállni már nem tudott, mert a kislány felnőtt korú bátyja a kocsihoz rohant, annak motorháztetejére ugrott, és ököllel a szélvédőre ütött, ami összerepedezett. Szögi Lajos megpróbált elindulni az autóval, de addigra odaért a kislány apja, fiatalkorú bátyja és még három rokona, akik kirángatták őt a járműből. Ütlegelni kezdték a tanárt, majd amikor az a földre került, összerugdosták. A nyomozás során kiderült, hogy a legtöbb ütést és rúgást a kislány felnőtt korú bátyja mérte a sértettre. Az egyik támadó még a házba is befutott, ahonnan egy baltával tért vissza, hogy azzal levágja a tanár fejét. Az esetnek több szemtanúja volt, ám állítólag csak egyetlen, a környéken lakó férfi próbálta megakadályozni a bántalmazást.
A brutális támadás végén a gépkocsiból kiszállt a sértett nagyobbik gyermeke, aki – miután odament az akkor még élő apjához – arra kérte az ott összegyűlteket, hogy hívjanak mentőt. Segítséget senkitől nem kapott. Mentőt csak az a gépkocsivezető hívott a helyszínre, aki felvette autójába az áldozat Vámosújfalu irányába futó két lányát.
Martossy György főügyészségi csoportvezető ügyésznek a sajtóhoz eljuttatott tájékoztatója szerint a vádlottak közül a balesetben érintett kislány felnőtt korú bátyja a cselekmény elkövetését már beismerte, a többi hét vádlott tagadja azt.
Kártérítést akart az egyik támadó
Nemrégiben a tiszavasvári tanár agyonverésével meggyanúsított egyik férfi a magyar államtól százmillió forint nem vagyoni kártérítést akart, valamint a bíróságtól egymilliárd forint közérdekű bírság kiszabását kérte. Szerinte az eljárás során súlyosan megsértették a személyiségi jogait, valamint az ügyészek, a nyomozók és az újságírók az esettel kapcsolatban többször használták a „lincselés” kifejezést is, amelyet ő sértőnek és megalázónak talált. A keresetet a bíróság elutasította. (leczo)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.