Václav Klaus néha "megfojtaná" az újságírókat

Prága |

<p>Václav Klausnak gyakran nem tetszik, amit a bulvársajtó ír róla, s olykor úgy érzi, szívesen "megfojtaná" az írás szerzőjét. A cseh államfő erről hétfőn Prágában sajtóértekezleten beszélt azután, hogy a Hradzsinban megbeszélést folytatott Ivan Gašparovič szlovák köztársasági elnökkel.</p>

A tárgyalások tartalmáról tájékoztatva Klaus elmondta: nem meglepő számára, hogy a szlovákiai elnökválasztási kampány keretében Gasparovicnak is szembe kell néznie a bulvársajtó támadásaival.

"Ezek természetesen abszurd dolgok. Nagyon inkorrekt és nagyon rossz, hogy tovább csökkentik a politikai kultúra színvonalát és nyugtalanságot keltenek a lakosság körében" - jelentette ki Klaus azzal, hogy az ilyen információkkal időnként maga is szembesül. "Egy elnökválasztási kampányban ezt ki kell bírni" - húzta alá Klaus.

A szlovák államfő, aki az elmúlt hetekben a korábbi beszédeiben is előforduló nyelvbotlásoktól jóval nagyobb számú bakival hívta fel magára a figyelmet, a szlovák bulvársajtó azt írja: nem kizárt, hogy ez nem a lámpaláz, hanem az Alzheimer kór következménye. A Novy Cas és a Plus 7 Dní lapok értesüléseit az elnöki iroda határozottan cáfolta. Ennek ellenére a téma bekerült a köztudatba és a sajtóba.

Ivan Gašparovič most Prágában azt állította, hogy őt ezek, az egészségi állapotát taglaló, elemző írások hidegen hagyják, nem érdeklik. "Szóbeli vagy másfajta vitába szállni az ilyen emberekkel kampányidőszakban nincs értelme. A választások előtti időt mindig azok is kihasználják, akik harminc ezüstért bármit leírnak" - jelentette ki a politikus.

"Én nem hiszem, hogy ön mosolyogni tud ezen. Én az ilyen pillanatokban, amikor valami abszurd dolgot olvasok magamról, a legszívesebben megfojtanám az érintett újságírót" - reagált szlovák kollégája szavaira Klaus.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?