Ünnepvárók: a legnagyobb érték a természetesség

Levente Péter most is meghódította közönségét A színvonalas előadások és kézműves-foglalkozások híre pedig egyre messzebbre jut, a Komáromi járás határait jóval túlnőve Somorjától Ipolyságig idevonzza az érdeklődőket. A kezdeti 400-500 főnyi közönség mára csaknem megháromszorozódott, a legutóbbi, húsvét előtti Ünnepvárón a „Megtelt” táblát is nyugodtan kiakaszthatták volna a szervezők a komáromi sportcsarnok bejárata fölé.

Mi a varázsa ezeknek a rendezvényeknek? Mitől érzik itt jól magukat kicsik és nagyok, fiúk és lányok, gyerekek és szülők egyaránt? Mi az, ami megérinti őket? Egyszóval: mi a siker titka? A kérdésekre a rendezvényeken rendszeresen fellépő művészeknél kerestük a választ.

A GYERMEKEK NYELVE

Tálas Ágnes budapesti előadóművész, a játszóházi foglalkozások rendszeres vezetője: „Az egyik alapvető dolog, hogy a rendezők kezdettől fogva rendkívül körültekintően, a minőségre ügyelve válogatták ki az előadókat, a zenekarokat. Olyan fellépőket hívtak meg, akik valóban értenek a gyermekek nyelvén, fel tudják kelteni érdeklődésüket. A másik lényeges momentum, hogy évről évre több és színesebb kézműves-foglalkozás jelenik meg az Ünnepvárókon. Szerte a világon egyre többen keresik a gyökereiket, fordulnak a népi hagyományok felé, és ismerik fel azt az értéket, amit azok képviselnek. Az ilyen rendezvények pedig remek alkalmat kínálnak az alapok elsajátítására. Megfigyeltem azt is, hogy rendezvényről rendezvényre egyre több szervezett csoport jön az Ünnepváróra, a rendezők valószínűleg felvették a kapcsolatot az iskolákkal, pedagógusokkal. És ez nagyon jó dolog. Mint ahogyan az is, ha a fiatal anyukák, apukák apró csemetéjükkel együtt bekapcsolódnak a játszóházi foglalkozásokba, táncolásba. A közös játszás élménye rendkívül erősíti a szülő-gyermek kapcsolatot. Úgy gondolom, az igazán egészséges lelkületű ember soha sem nő ki a játékból, csak nem mindenki meri ezt felvállalni. Sokszor megkérdezik tőlem, hogy több mint 20 év után honnan van még mindig energiám az ilyen foglalkozások vezetésére. Erre azt szoktam válaszolni, hogy amit az ember ad, az vissza is tükröződik. A gyermeke öröme, nyílt tekintete sugárzik felém, ami nagyon jó érzéssel tölt el, újabb és újabb energiákat mozgósít bennem.”

A NÉPMESE KORTALAN

Badin Ádám a népszokásokat is beleszövi meséibe Badin Ádám, a Rozsnyói Meseszínház vezetője: „Nagyon jó ötletnek tartom az Ünnepvárókat és megtiszteltetés számomra, hogy a rendezők évről-évre meghívnak engem is. Igyekszem mindig az adott időszakhoz, ünnepkörhöz kötődő mesét mondani, hogy a gyerekek a mesébe szőve ismerjék meg a néphagyományokat, népi játékokat. Örömmel tapasztalom, hogy már sok gyermek számára nem teljesen ismeretlenek ezek a szokások, mások viszont itt találkoznak velük először. Egy-egy előadás során arra ugyan nincs lehetőség, hogy részletekbe menően ismertessük ezek eredetét, szerepét – hiszen általában csak a népmesék kiegészítéseként jelenítjük meg a népszokásokat –, de úgy hiszem, valamit el tudunk indítani a gyermek lelkében, amire a későbbiekben építhet. Ha nem is tudatosítják, de ezek a dallamok, kifejezések, vagy képek megmaradnak, gyökeret eresztenek bennük, és ez nagyon fontos. A mai kor embere egyébként hajlamos azt hinni, hogy a mese kizárólag gyermekműfaj, pedig nem: a népmese kortalan, a fogantatástól a halálig, vagy még azon is túl elkísér. Régen a mese, a mesemondás a rádiózást, a tévénézést helyettesítette, összegyűltek a felnőttek, a gyerekek és hallgatták a színes történeteket. A mesemondó pedig aszerint alakította, formálta mondandóját, hogy kikből állt a hallgatósága. A legérdekesebb viszont talán az, hogy a népmesék egyaránt szólnak kicsikhez és nagyokhoz, az ember elmondhatja ugyanazt a szöveget, és mindenki kiérzi belőle a számára fontos mondanivalót.”

2x2 MINDIG NÉGY

Levente Péter budapesti előadóművész: „Az Ünnepvárók legnagyobb értéke a természetességben rejlik. Látszik, hogy a szervezőknek értékrendjük van, a minőséget mindenféle szempontból fontosnak tartják. A mindenfélét ebben az esetben három kifejezéssel tudnám meghatározni: a lélek, a szellem és a materiális, vagyis a látható, hallható, kézzel fogható dolgok. Sokan az elmúlt negyven évben mind keleten mind nyugaton a látvány, a hang felől indultak, valameddig eljutottak a szellem területén is, de lélek nélkül, sportszerűtlenül bántak a gyerekekkel. Holott, ép testű, több diplomás gyerekünk is utolsó, kiszolgáltatott robot lesz lélek nélkül. Én, művésztársaimmal együtt nem a matéria, nem a zseb felől közelítünk a gyermek felé. A körülöttünk lévő gyerekek biztonságban érzik magukat, ezt nevezem én lelki hozzáállásnak. A legapróbbaktól a szülők korosztályán keresztül a nagyszülőkig megérzik az őszinte hozzáállást és a hitelességet. A gyermeknek nem azt mondom, hogy emeld fel a kezed, mert most erdő vagy, hanem egy javaslattal állok elő: ünnep közeleg, süssünk együtt mákos és diós bejglit. És felszólítás nélkül emelkedik a keze, és végez minden mozdulatot, társként, velem együtt. Alkotótársaimmal együtt sokszor ér bennünket a vád, hogy mi gyengévé tesszük a gyerekeket, mivel a jóról, a szeretetről, a családról mesélünk nekik. Pedig az életben farkastörvények uralkodnak, és majd eltapossák ezeket az emberkéket. Erre én csak azt mondhatom: legyen bár valaki szép, több diplomával rendelkező, kisportolt egyén, ha lelkileg gyenge, akkor válik igazán kiszolgáltatott emberré. Aki viszont a lélek felől közelít a dolgokhoz, az nem nevel sem önbizalom-hiányos, sem végtelen önbizalmú felnőttet gyerekéből, csupán csak rendíthetetlen önbizalmú embert. Megbízható példát kell a gyerek elé tárni, hogy tudja, a 2x2 mindig négy. A Moszkva felől negyven évig ránk erőszakolt ideológiában a 2x2-re reggelenként meg kellett kérdeznünk, hogy ez akkor ma éppen mennyi?, az amerikai hatás pedig azt sugallja, hogy: 2x2? – attól függ, adom vagy veszem! Mindkettő természetellenes. Az Ünnepvárók viszont természetesek, és ezt a gyerekek, felnőttek egyaránt megérzik.”

KITARTÓ PÁLYÁZÓK

A húsvét előtti Ünnepvárón zsúfolásig megtelt a komáromi sportcsarnokVas Gyula felvételeiAz örömbe, az ünneplésbe azonban némi üröm is vegyül, amit a közönség ugyan nem érzékel, viszont a szervezőknek annál nagyobb fejtörést okoz. Ez pedig nem más, mint a pénzhiány. „Tavaly ígéretet kaptunk arra, hogy a kulturális minisztérium központi rendezvénnyé minősíti a két Ünnepvárót és a Családi Fesztivált, ami azt jelentette volna, hogy a költségek közel háromnegyedét állami támogatásból tudtuk volna fedezni. Ezzel szemben információink szerint idén a három rendezvényre összesen 100 ezer korona támogatásra számíthatunk, és ez az összeg is egyelőre csak az ígéret szintjén létezik – nyilatkozta Keszeg István, a Nyári Szabadtéri Táncszínház Alap ügyvezetője. – Eddigi legnagyobb mecénásunk is, a magyarországi Nemzeti Kulturális Alapprogram idén az előző évekhez képest felére csökkentette a támogatás nagyságát. Pedig nekünk már fél évre előre le kell szerződnünk a művészekkel, a kézművesekkel, ilyen bizonytalan anyagi háttér mellett azonban nagyon nehéz a szervezés. Már csaknem veszélybe került a húsvét előtti Ünnepváró, amikor a Pro Patria 2000 Alap sietett segítségünkre. Pedig – amint azt a résztvevők egyre nagyobb száma bizonyítja – az érdeklődés óriási, fokozódik az igény rendezvényeink iránt. Sőt, több helyről hallottam, hogy példánkon felbuzdulva már máshol is szerveznek hasonlókat. Ha elegendő pénz állna rendelkezésünkre – és itt nem kell óriási összegekre gondolni, hiszen egy-egy rendezvényünk esetében mintegy 150 ezer koronás kiadással számolunk –, akkor a nagy küzdőtéren kívül ki tudnánk bérelni a sportcsarnok kisebb edzőtermeit, ahová a kamarajellegű előadásokat tudnánk elhelyezni. Vannak ugyanis olyan műfajok, mint például a bábelőadások, a mesemondók produkciói, amelyek kisebb teremben jobban érvényesülnének. Bízunk benne, hogy munkánkra egyszer majd felfigyelnek azok is, akik döntéshelyzetben vannak a pénzek elosztása során. Addig pedig kitartóan pályázunk, keressük a lehetőségeket, hogy továbbra is biztosítani tudjuk a tartalmas programokat, a kézműves-foglalkozásokat. Hiszen a gyerekeknek nem szabad csalódást okoznunk.”