Ünnepváró Komáromban

Komárom. A szombati, karácsony előtti Ünnepvárón ismét azt kapta a mintegy 700 fős közönség, amit az előző öt évfolyam során megszokhatott: színvonalasabbnál színvonalasabb programokat.

Minden adva volt a kellemes kikapcsolódáshoz, a tartalmas időtöltéshez, az önfeledt szórakozáshoz. Az alaphangulatot a hagyományos magyar népzenét játszó Kalamajka együttes és Fábián Éva táncháza adta meg, majd Jézus születésének, a karácsony misztériumának történetét hallgathatták meg az érdeklődők ugyancsak Fábián Éva tolmácsolásában. Gyerekek és felnőttek körében egyaránt nagy sikert aratott az óriásbábokkal fellépő Bab Társulat és Zugmann Zoltán. Rendkívül látványos és vidám produkciójukkal a művészek igazi vidám vásári hangulatot varázsoltak a Sportcsarnok falai közé. Miközben a küzdőtéren a kézműves-foglalkozásokkal folytatódott a program – még felsorolni is nehéz lenne, hányféle mesterséget próbálhattak ki az ügyes kezű gyerekek és felnőttek –, a meghittebb környezetet biztosító edzőteremben Tálas Ági játszóházát töltötték meg a legkisebbek. Tálas Ági ismét bebizonyította, hogy néhány egyszerű dalocskával, mondókával és közös játékkal még a számítógépen és a csillogó-villogó reklámokon felnövekvő gyerekeket is el lehet bűvölni. Guttin András színművész A helység kalapácsa című egyszemélyes játékával hódította meg a közönséget.

Az ilyen rendezvényekre mondják, hogy ha nem lenne, ki kellene találni. A szervezők a hat év alatt elérték, hogy már különösebb hírverésre sincs szükség ahhoz, hogy az érdeklődők megtöltsék a komáromi Sportcsarnokot. Ezért az évente visszatérő szép élményért köszönet illeti a két szervezőket, a Nyári Szabadtéri Táncszínház Alap és a Városi Művelődési Központ munkatársait, valamint minden fellépő művészt, kézművest, akik hozzájárulnak az Ünnepvárók sikeréhez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?