Ünnepel a füleki alma mater

<p>Ünnepre készül a Füleki Gimnázium. A tanári kar már hónapok óta tervezi, szervezi azt az egész éves ünnepségsorozatot, mely október 1-jén veszi kezdetét egy nagyszabású jubileumi nyitóünnepséggel.</p>

A magyar nyelvű gimnáziumi oktatás 60. évfordulóján megmozdul a város. Délelőtt 11.00 órától kitárja ajtaját a gimnáziumnak otthont adó Herold-kastély. Egykori diákok, tanárok népesítik majd be a régi-új épület termeit, ahol öregdiák-találkozókra gyűlnek össze. A kastély kívülről már ünnepi díszbe öltözött a legutóbbi felújításnak köszönhetően, belülről pedig az a kiállítás öltözteti ünneplőbe, melyet a gimnázium volt diákjainak, Schnelczer Zoltánnak és Koós Gábornak képzőművészeti alkotásaiból rendeznek.
Szvorák Katalin Liszt Ferencdíjas népdalénekes, Kerekes Vica színművész, Tóbisz Titusz operaénekes, a kassai Thália Színház színésze – szintén egykori füleki gimnazisták – már a Vigadóban megrendezendő ünnepi műsor színpadán lépnek több más tehetséges egykori gimnazista mellett a közönség elé. A 14.00 órakor kezdődő programban jelenlegi és volt diákok egyaránt szerepelnek. A világot jelentő deszkákon ott lesz az iskola országosan ismert és elismert diákszínjátszó csapata, az Apropó is, mely legutóbbi darabját, a Jókai Napokon fődíjat nyert Jó palócokat mutatja be a közönségnek.
Az 50. jubileumhoz hasonlóan valószínűleg most is öregdiákok, tanárok tömege népesíti majd be a Koháry teret az ünnepi műsor után. 16.00 órakor itt kerül sor a koszorúzásra annál az emléktáblánál, melyet a tíz évvel ezelőtti ünnepségen avattak fel. Az emléktábla a jelenlegi művészeti alapiskola falán található, egykor ez az épület fogadta az első magyar gimnazistákat Füleken.
A nap végén az öregdiákok ismét birtokba vehetik a jelenlegi gimnázium épületét, ahol ünnepi fogadás, visszaemlékezések, osztályfőnöki órák várják őket és egykori tanáraikat. Az 50. érettségi találkozójukat ünneplők számára a szervezők emléklappal szeretnék felejthetetlenné tenni ezt a napot.
A közös ünneplés azonban itt nem ér véget. Az iskola a tanév következő hónapjaira is tervez egy-egy meglepetést, egészen júniusig. A szervezők remélik, egykori alma materükbe közelről és távolról egyaránt érkeznek majd öregdiákok és tanárok, akik szívesen emlékeznek vissza az itt töltött évekre, és büszkék arra, hogy füleki gimnazisták voltak.

Illés Kósik Andrea

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?