Újra próbálkozik Párkányban az Ardis

Magaspart néven bevásárló- és szolgáltatóközponttal kiegészített pihenő- és lakóparkot létesítene a Duna-parton az Ardis cég.PárkányA vállalat korábban bevásárlóközpontot akart építeni ezen a helyen.

Magaspart néven bevásárló- és szolgáltatóközponttal kiegészített pihenő- és lakóparkot létesítene a Duna-parton az Ardis cég.

Párkány

A vállalat korábban bevásárlóközpontot akart építeni ezen a helyen. A város képviselő-testülete azonban nem járult hozzá a terület átminősítéséhez.

Az üzletközpont lakott övezetben, közvetlenül a Duna partján épült volna, de az itt élők petícióval tiltakoztak a zöldövezet átminősítése ellen. A tiltakozókat elsősorban a tervezett beruházással járó zajszintemelkedés, a megnövekedett forgalom és a környezetromlás aggasztotta. A terület átminősítését a testület sem hagyta jóvá, a vállalat nem kezdhette el az építkezést. Miroslav Vrban, az Ardis cég képviselője akkor nem zárta ki azt a lehetőséget, hogy az önkormányzati választások után újra próbálkozni fognak. Annak lehetőségétől, hogy az üzletközpontot a város más területén építsék meg, elzárkózott.

Korábbi szándékukat továbbgondolva és kibővítve most többfunkciós központot szeretnének létesíteni a Duna-parton, a rendelőintézet szomszédságában. A hivatali eljárás keretében a lakosoknak lehetőségük volt kifejezni véleményüket a tervvel kapcsolatban. „Továbbra sem értünk egyet azzal, hogy a bevásárlóközpont a Duna-parton épüljön meg. Nem tartjuk etikusnak, hogy a cég a jogi hézagokat kihasználva a korábbi terv bővítésével próbálja érvényre juttatni érdekeit. Azok a problémák, amelyeket korábban is kifogásoltunk – környezetromlás, megnövekedett forgalom és zajszintemelkedés – továbbra is fennállnak, sőt súlyosbodnának” – nyilatkozta lapunknak Tuloki Attila, a tavalyi petíció egyik szervezője.

A véleményezési eljárás ma zárul. A lakosok máig nyújthatták be a hivatalnak a Magaspart-projekttel kapcsolatos hozzászólásaikat. „Írásos formában december 16-án juttattuk el álláspontunkat az érsekújvári járási környezetvédelmi hivatalnak” – jegyezte meg Tuloki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?