Újra pályáznak

A fűtési rendszer korszerű-sítése sem eredményezett volna akkora megtakarítást, mint amilyet elvárnak.KirályhelmecMost sem kapott támogatást a helyi művelődési központ felújítására a bodrogközi település vezetése, de a hónap végéig újra beadják a pályázatot.

A fűtési rendszer korszerű-sítése sem eredményezett volna akkora megtakarítást, mint amilyet elvárnak.

Királyhelmec

Most sem kapott támogatást a helyi művelődési központ felújítására a bodrogközi település vezetése, de a hónap végéig újra beadják a pályázatot. Mórocz Péter, a Királyhelmeci Városi Hivatal városmarketinggel és projektmenedzsmenttel foglalkozó osztályának szakelőadója elmondta, a kultúrházat már 2015-ben szerették volna 220 ezer euró költséggel korszerűsíteni. Mivel ezzel a pályázattal nem jártak sikerrel, a környezetvédelmi alaptól kértek hozzájárulást. A 498 ezer eurós támogatásból kicserélték volna az ablakokat, hőszigetelték volna az épületet és a tetőt, a fűtési rendszer korszerűsítése; a villamosvezeték-hálózat modernizációja és az akadálymentesítés is a tervek között szerepelt. A városnak csupán a költségek 5%-át kellett volna állnia, a fejlesztéstől pedig több mint 71%-os energiamegtakarítást reméltek. A város kérelmét most is elutasították, azzal az indokkal, hogy a fűtési rendszer korszerűsítése után az energiamegtakarítás nem érte volna el az elvárt határértéket. A döntés ellen a település tiltakozott, de ezt a minisztérium elutasította. Mórocz Péter tájékoztatása szerint a projektet átdolgozzák, a február 27-én megjelent új kiírás feltételeinek megfelelően március 31-ig újra benyújtják. Valószínűleg a beruházás összköltsége is nő, az önrész is nagyobb lesz a tervezettnél. Ennek kifizetése viszont a város számára nem jelenthet problémát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?