Újra működik a polgárőrség

Királyhelmec
Királyhelmec |

Bő fél évnyi szünet után február elsejétől ismét van polgárőrsége a városnak. A 12 polgárőr a belügyminisztérium hozzájárulásából ügyel a rendre, a most beindult program 15 hónapig teszi lehetővé a csoport működtetését.

„Városunkban először 2017-ben indult be a polgárőrség 6 fővel, akkor 151 206 eurós támogatást kaptunk a működtetésére. Egy évvel később 279 800 eurót nyertünk el, melynek köszönhetően további 6 személyt alkalmazhattunk. A csoport tagjainak több mint a fele roma származású volt. A mostani projektnek köszönhetően 194 679 eurós támogatást kaptunk a minisztériumtól, ebből indítottuk újra a csapatot. A projektnek köszönhetően elsősorban a romatelepeken és azok környékén szeretnénk növelni a közbiztonságot. A projekt előre megszabott feltételeinek értelmében most is úgy választottuk ki az alkalmazottakat, hogy a 12 tagú csoport legalább kétharmada roma legyen. A polgárőrség három éven át tartó megszakítatlan működését az első pályázatnak köszönhetjük, munkájukkal elégedettek voltunk” – tolmácsolta lapunknak Pataky Károly polgármester szavait Leczo Zoltán, a város kommunikációs szakembere. Kiderült, a polgárőrök a járőrözés során nagy figyelmet fordítanak a szociálisan nehéz helyzetű családok lakta városrészekre, és ha szükségét látják, akkor a városi vagy az állami rendőrség segítségét is kérhetik. A polgárőrök reggel héttől délután háromig, illetve délután kettőtől este tízig járják az utcákat. „Nem a rendőrség helyettesítése céljából járják az utcákat, hanem elsősorban azért, hogy a fiataloktól az idősekig mindenkinek segítsenek” – zárta Leczo Zoltán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?