Újoncok rangadója

Sárosfa/Lúcs. Holnap délelőtt zajlik a dunaszerdahelyi területi bajnokság két, egyébként jó rajtot vett újoncának presztízscsatája. Az ellenfelek többéves szünet után ez év nyarán foglalták vissza pozíciójukat a csallóközi fociélvonalban.

A vendéglátók jó hangulatban várják a párharcot, miután a legutóbbi fordulóban hazai környezetben 2:0-ra győzték le az ambicózus nyékvárkonyiakat. „Nincsenek sérültjeink, lapok miatt sem szorul senki kényszerpihenőre. A legerősebb összeállításban lépünk pályára. Hasznunkra vált, hogy a szeptember elején sikerült leigazolnunk a pozsonyi Inter ificsapatának volt játékosát, Lelkes Lászlót, aki támadó középpályásként javítja a halfsor teljesítményét. Az Inter B csapatából pedig Tóth Tamást, az egykori DAC-gólzsák Tóth László fiát szerződtettük. Az új játékosok javították a kollektíván belüli versenyhelyzetet, ami egyben a csapat eredményességére is jó hatással volt” – nyilatkozta lapunknak a házigazdák klubelnöke. A sárosfaiak jól tudják, hogy a vendégek gólképes támadókkal rendelkeznek. Elmondásuk szerint nagyon odafigyelnek majd a lúcsiak magasabb osztályt is megjárt befejező csatárára, Mórocz Mihályra. „Játékosedzőnk, Sipos József érti a dolgát, testőrre számíthat a lúcsi gólzsák. De csak tiszta eszközökkel akarjuk őt semlegesíteni, hiszen jó barátságban vagyunk holnapi ellenfelünkkel” – fejezte be esélylatolgatását a hazaiak tisztségviselője.

A lúcsiak eddig idegenben nem sok vizet zavartak, vendégként öt meccsen csupán egy pontot szereztek, négy gólt lőttek. „A mieink idegenben sajnos képtelenek megismételni hazai környezetben nyújtott eredményes produkciójukat. Főleg idegenbeli meccseinken hiányzik az összhang két támadónk, Mórocz és Szerda között. Még érezteti hatását, hogy nyáron átalakult csapatunk szerkezete, a zömmel fiatal játékosoknál kiütközik a rutintalanság” – elemezte a hiányosságokat Kiss László, a vendégek klubelnöke, aki szerint a II. osztályban eltöltött évek során jól feltérképezték egymást a holnapi riválisok. Színvonalas és sportszerű összecsapásra, sok nézőre számít. „Itt az ideje, hogy javítsunk idegenbeli kedvezőtlen mérlegünkön” – fogalmazta meg a vendégek célkitűzését Kiss László.

MECCSKALAUZ

Táblázatsorok

6. Blatná n/O. 11 6 2 3 22:18 20

8. Lúč n/O. 11 5 2 4 26:16 17

Tavalyi eredmények

Blatná n/O.–Lúč n/O. 6:0 (3:0), g.: Mayer 2, Sipos, Novotný, Szelle, Varga P. (öngól)

Lúč n/O.–Blatná n/O. 4:1 (3:1), g.: Kun T. 2, Hervay,, id. Stojka J., ill. Mayer.

Tippünk

A sárosfaiaknak sikerül semlegesíteniük a vendégek kulcsembereit, ennek is köszönhetően otthon tartják a három pontot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?