Újabb videó került elő, amelyen egy tinédzser lányt bántalmaznak

v

Mindössze néhány héttel az egész országot megdöbbentő annamajori eset után egy újabb videó került elő, ahol egy tinédzser lányt egy szintén tizenéves lány ütlegel, miközben a körülöttük álló fiatalok biztatják és videózzák őket.

A Garamszentkereszt mellett lévő Mailáth (Prestavlky) községben megesett esetről először a Nový Čas tudósított.

A videón azt látni, ahogy a helyi kocsma előtt a 16 éves Radka ütlegeli a 15 éves Sabrinát, majd miután a lány a földre esik, néhányszor bele is rúg.

A körülöttük álló fiatalok nem lépnek közbe, inkább buzdítják őket, és videózzák a verekedést.

A támadó utólag azzal védekezett, hogy áldozat megérdemelte a verést.

 

A polgármester, Ján Abrahám közölte, hogy botrányosnak tartja az esetet.

A rendőrség már foglalkozik az üggyel, a közleményük szerint sikerült beazonosítani a videón látható szereplőket és már megtörténtek az első kihallgatások.

További részleteket egyelőre nem közöltek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?