Újabb szakértői vélemény a Galandiáról

GalántaMa délután tárgyal Galánta képviselő-testülete. A plénum fő témája újra a Galandia termálfürdő lesz. A város vezetése a negyedik szakértői véleményre várt.

Galánta

Ma délután tárgyal Galánta képviselő-testülete. A plénum fő témája újra a Galandia termálfürdő lesz. A város vezetése a negyedik szakértői véleményre várt. Juraj Kozakovič mutatja be vizsgálata eredményét.

A város kérésére két szakértői vélemény készült: mindkettő alátámasztotta, hogy komoly gondokkal küzd a termálcentrum. A harmadik vizsgálat megkérdőjelezte ezeket az értékeléseket. Ladislav Struhár, a Galandia tervezőcsapatának koordinátora egy korábbi testületi ülésen elmondta, szerinte a szakértők nem abból a projektdokumentációból indultak ki, amely alapján a Galandiát építették. Struhár ezért egy pozsonyi szakértő véleményét is kikérte, ennek eredményére több hónapot várt a városvezetés. A vélemény tartalmazza a Galandia acélszerkezetének szerkezeti és statikai értékelését, az épület alapjának és tetőszerkezetének vizsgálatát.

Az ülés három órától a városi hivatal üléstermében lesz.

A Galandia decembertől zárva van. A fürdőt a nyári szezonra megnyitnák: a beltéri medencék valószínűleg zárva maradnak, a kültéri, 23 méteres medencét viszont használhatnák a fürdőzők.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?