Az érsekújvári képviselők úgy vélik, a helyi tervezők jobban megértenék a lakosok igényeit.ÉrsekújvárKomoly vitát váltottak ki a legutóbbi önkormányzati ülésen a főtér felújításával kapcsolatos látványtervek, melyeket a közelmúltban mutattak be a városháza előcsarnokában.Istenes József tervezőmérnök
Újabb fórum a főtér átépítéséről
Az érsekújvári képviselők úgy vélik, a helyi tervezők jobban megértenék a lakosok igényeit.
Érsekújvár
Komoly vitát váltottak ki a legutóbbi önkormányzati ülésen a főtér felújításával kapcsolatos látványtervek, melyeket a közelmúltban mutattak be a városháza előcsarnokában.
Istenes József tervezőmérnök az ülésen elmondta, segítő szándékkal érkezett, öt tervezőmérnök nevében kéri a testületet, állítson fel szakbizottságot, amely foglalkozna a problémával. „A főtér átalakításának megtervezésekor nagy szükség van szakértői véleményre, és figyelembe kell venni a lakosok elvárásait” – hangsúlyozta Istenes József. Forró László (MKP–Híd) képviselő módosító javaslatot nyújtott be a főtér felújításával kapcsolatban. A testület kéri Klein Ottokár polgármestert, szólítsa meg az érsekújvári szakértőket, tervezőket és építészeket, fejtsék ki véleményüket a nemrég bemutatott tervekkel kapcsolatban. A képviselők még a márciusra tervezett lakossági fórum előtt szeretnék megismerni a véleményüket. A főtér felújításának terveit a Nyitrai Mezőgazdasági Egyetem tizenöt diákja dolgozta ki, továbbá merész és nem szokványos terveket mutatott be a városházán Michal Šarafin építész és munkatársai. A tervezők nem azt tartották elsődleges szempontnak, hogy a főteret az egykor körülbástyázott erődváros történelmi magjaként megőrizzék. Ivan Katona (független) képviselő nehezményezte, hogy a tervezők nem vették figyelembe a helyi sajátosságokat. Katona elmondta, meg kellene nyitni a történelmi katakombákat, megőrizni a történelmi főtér értékeit. 1992-ben térkövet raktak le, emiatt az érsekújváriak sivárnak és barátságtalannak tartják a főteret, és kérik az átépítését. Az egyetem tervezői szökőkutat, patakot, piknikezésre alkalmas zöldövezetet javasoltak, ami az érsekújvári képviselőknek nem tetszik. Klein Ottokár elmondta, a most bemutatott terv csupán egyfajta tanulmány, nem végleges projekt. A jövő hónap elejére tervezett szakmai és lakossági találkozón mindenki elmondhatja a véleményét.
A vitában a képviselők más városfejlesztési prioritásokra is rákérdeztek, az egyik ilyen az ipari park, a másik a körgyűrű. Klein Ottokár az ipari parkkal kapcsolatban elmondta, folytatják a tárgyalásokat a leendő beruházókkal és készül egy geológiai tanulmány. A kiválasztott teleknek csupán egy része alkalmas a beépítésre, és szeretnék figyelembe venni a leendő munkáltatók elvárásait.
A körgyűrű kapcsán a polgármester hangsúlyozta, találkozott a környező községek vezetőivel, és elmondta, egyre elviselhetetlenebb a közlekedési helyzet a járási székhelyen. „Mindent megteszek, hogy felhívjuk a kormány figyelmét a városban uralkodó állapotokra és a körgyűrű szükségességére” – egészítette ki az elmondottakat Klein Ottokár.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.