Párkány. Tizenöt cég jelentkezett arra az ötszázötvenmillió koronás fejleszési pályázatra, melynek keretében a Vadas fürdőben uniós támogatással vízvisszaforgató berendezéssel látnák el a medencéket.
Újabb fejlesztések a Vadasban
A Vadas fürdő a látványtervek elkészítésében a Szlovák Építészeti Kamarával működött együtt, a pályázat e hónap végén zárul.
„Október 31-én nyitjuk a borítékokat, eddig 15 cég jelentkezett a látványtervek kivitelezésére. A pályázati bizottság a legjobb három ajánlatot tevő cég közül két héten belül választja ki a nyertest, és szerződést köt vele. A tervek szerint a jövő év áprilisában befejeződhetne az engedélyeztetési eljárás, utána hozzá lehet kezdeni a gyakorlati munkához” – mondta lapunknak Hogenbuch Endre, a Vadas igazgatója.
Mivel a kivitelezéshez uniós alapokból is szeretnének pénzt biztosítani, az építkezést a tervek szerint leghamarább 2009-ben kezdenék el.
A projekt keretében a Vadas fürdő zöldövezeteit is felújítanák, és más helyre kerülne a fedett uszoda épülete is, a strand továbbá egy aquaparkos, látványfürdős résszel is kibővülne. (buch)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.