Új püspöki hivatal

Rimaszombat. A város Fő terén szombaton este ünnepélyesen átadták rendeltetésének a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház zsinati irodáját, azaz püspöki hivatalát. Egyelőre a Fő tér 23. számú épületének első emeletét vásárolta meg az egyház a várostól.

Rimaszombat. A város Fő terén szombaton este ünnepélyesen átadták rendeltetésének a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház zsinati irodáját, azaz püspöki hivatalát. Egyelőre a Fő tér 23. számú épületének első emeletét vásárolta meg az egyház a várostól. Erdélyi Géza püspök szerint a hivatal nemcsak az egyház, hanem a város szempontjából is fontos intézmény. Az ünnepségre két kormánytagot, Miklós Lászlót és Simon Zsoltot is meghívták, a pozsonyi magyar nagykövetséget Láng Judit, a nagykövet első beosztottja, a szlovák államfőt pedig besztercebányai hivatalának vezetője, Ján Bruncko képviselte. „Májusban itt fogadhatjuk a német reformátusság vezetőjét. ĺgy juthat a nagyvilágba a város jó hírneve, és ennek fontosságát most már helyben is érzik” – nyilatkozta lapunknak Erdélyi Géza református püspök. (szasz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?