Pozsony. Újabb üzletház, a Polus City Centerhez vagy az Auparkhoz hasonló hatalmas központ épülhet a fővárosban. Az újvárosi vasútállomáshoz közeli szabad telek iránt két befektető érdeklődik. Az egyik nevéhez a Polus, a másikéhoz az Aupark megépítése fűződik.
Új pozsonyi üzletház?
Pozsony. Újabb üzletház, a Polus City Centerhez vagy az Auparkhoz hasonló hatalmas központ épülhet a fővárosban. Az újvárosi vasútállomáshoz közeli szabad telek iránt két befektető érdeklődik. Az egyik nevéhez a Polus, a másikéhoz az Aupark megépítése fűződik. A telekeladással a napokban foglalkozott Pozsony-Újváros képviselő-testülete, ám még nem született döntés. A Polust megépítő TriGranit jelentkezett először. „A tanács január végén tárgyalt az ügyről, de közben jelentkezett a másik érdeklődő is” – magyarázta Dudás László képviselő. „Az első előterjesztett bizonyos projektot és épületterveket, a másik csak árajánlatot tett. A TriGranit a Polushoz hasonló, 5-6 épületből álló központot tervez, de nem bevásárlóközpontot, inkább üzletházat vagy szolgáltatások központját akar építeni. Komoly befektetésről, több tízmilliós, sőt százmillió fölötti árajánlatról van szó” – tette hozzá Dudás. A második ajánlat nem sokkal a képviselő-testületi ülés előtt érkezett, így a döntést áprilisra halasztották.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.