Új óvoda nyílik Farkasdon

Farkasd
Farkasd |

Teljesen megújul a magyar óvoda Farkasdon. A fenntartó a református egyház lesz, de felekezetre való tekintet nélkül várnak minden gyereket az intézménybe.

A Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében új óvodát építettek, illetve egy régi épületrészt újítottak fel Farkasdon, ahol 55 gyermekkel indítják a tanévet szeptember 1-jén. 

Sikeres pályázat

A jelenlegi óvoda községi fenntartású, az alapiskola épületében található, közös igazgatásban működik az iskolával. Megbízott igazgatója, Pál Melinda, aki várhatóan az új, Életke Óvoda igazgatója is lesz, nagyon örül annak, hogy megvalósult ez a több éve tervezett projekt, amelynek köszönhetően 15 gyermekkel többet tudnak felvenni jövőre, így egyetlen jelentkezőt sem kellett elutasítani. Úgy véli, a gyerekek szempontjából sokkal jobb lesz, hogy nem az iskola épületében lesznek, ahogy eddig, hanem egy külön épületben, saját udvarral és kellemes környezetben. „Végre megoldható, hogy a gyerekekkel három csoportszobában, kis-, középső és nagycsoportban foglalkozzunk, amelyek mindegyikéhez külön fürdőszoba és öltöző tartozik. Az óvoda elkészült, így hatalmas öröm számunkra, hogy sikeresek voltunk az oktatási minisztérium pályázatán, amelyen 10 ezer eurót nyertünk az iskolaköteles gyerekek osztályának bővítésére. Éppen kapóra jött, hiszen a bútorok, a berendezés is megvan, de éppen a játékok, segédeszközök, amelyek az óvodát óvodává teszik, hiányoznak. A pénzösszegből tehát fejlesztő játékokat, didaktikai segédeszközöket, könyveket, paplanokat, ágyneműt, szőnyeget és étkészletet veszünk, illetve az udvart is szeretnénk fokozatosan szépíteni, amennyire a lehetőségek engedik” – mondta el Pál Melinda, a pályázat elkészítője. Az óvoda épülete mellett szabadtéri színpad és üvegház is készült, valamint a jövőben szeretnének közlekedési pályát is az udvarra. 

Életre nevelés

Pál Melinda kifejtette, az óvoda arculatát a régi-új kollégákkal együtt szeretné megtervezni, de mindenképp szeretne hangsúlyt helyezni a praktikus életre való nevelésre, és arra, hogy minél jobban segíthessék a gyerekeket az átmenetben az óvoda és iskola között. Ennek elősegítésére szeretnének jó együttműködést kialakítani a helyi alapiskolával. „Mivel az új óvoda fenntartója már nem a község, hanem a református egyház lesz, ezért a hat óvónői állásra új pályázatot írtak ki. Meglepően sokan, 17-en jelentkeztek, közülük hárman lesznek teljesen újak, hárman pedig maradunk a mostani óvónők közül. Az első gyűlésen szeretném, ha közösen határoznánk meg a célokat, elképzeléseket annak alapján, hogy ki miben ügyes, melyik szakterület áll hozzá a legközelebb” – fogalmazott. A szülők körében korábban készítettek felmérést arról, hogy mit tartanak fontosnak az óvodai nevelésben. Az eredmények alapján szeretnének nagy hangsúlyt helyezni az államnyelv oktatására, a beszéd és a finommotorika fejlesztésére. Az Életke Óvodának már saját közösségi oldala is van, amelyen a következő gondolat olvasható: „Az egyházi háttér azt a szeretetet akarja biztosítani az óvodában, amelyre minden gyermeknek szüksége van, és amelynek közvetítésében nincs különbség a felekezetek között.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?