A Mátyusföldön is bővítették az óvodákat

óvodafejlesztés

Menyhárt József elmondta, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségével közösen döntöttek a támogatások elosztásáról.

Tegnap átadták a felújított óvodákat a Galántai járásban. Nádszegen és Vezekényen is a magyar kormány támogatásából bővítették az óvodát.

Nádszeg 290 ezer euró támogatást kapott a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programból. Deák László polgármester elmondta, hogy tavaly év végén kezdték előkészíteni a projektet, a versenypályázat lefolytatása után május elején látott munkához a kivitelező. A támogatásból egy új óvodai osztályt nyitottak, bővítették a többi terem felszerelését, digitális eszközöket vásároltak, és a konyhát is felújították. Jelenleg három csoportban hatvanöt gyerek látogatja a nádszegi magyar óvodát. Madarász Anikó óvodavezető elmondta, hogy a tanévben további kilenc gyerek csatlakozik az ovisokhoz. „Az új terembe költözik a legnagyobb létszámú csoportunk. A bővítésnek köszönhetően mind a három óvodai csoportnak külön csoportszobája és hálóterme van” – tájékoztatott Madarász Anikó. A megnyitón Gútai Mónika, az alapiskola és óvoda igazgatója köszöntötte a vendégeket, majd Deák László is megköszönte a hozzájárulást. Grezsa István, az óvodafejlesztésért felelős kormánybiztos kiemelte a program közösségépítő szerepét. A vezekényi óvodába huszonnégy gyerek jár, közel 104 ezer euróból újították fel az épületet. „Teljesen felújítottuk az óvoda épületét, lecseréltük a tetőt, új ablakokat és ajtókat szereltünk be” – részletezte a munkákat Tončko Miklós polgármester.

Menyhárt József, az MKP elnöke elmondta, a párt és a Szlovákiai Magyar Pedagógusszövetség ajánlására 2019 végéig a mintegy 300 szlovákiai magyar óvoda felét, közel 140 óvodát újítanak vagy újítottak fel. „Az első körben felmértük azokat az óvodákat, ahol a legszükségesebbek a felújítások, de mivel még maradt pénz, bővült a lista. Bízunk benne, hogy minél többen választják a magyar nyelvű óvodát és utána a magyar tanítási nyelvű alapiskolát” – folytatta Menyhárt, hozzátéve, hogy az önkormányzatok kapják a támogatást, és azok számolnak el az összeggel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?