Új nagykaposi igazgató

Nagykapos. Kis Berta László személyében a 2003/2004-es tanévtől új igazgató irányítja az Ung-vidék legnagyobb magyar alapiskoláját. A város önkormányzata azért írt ki pályázatot a tisztség betöltésére, mert az intézmény volt igazgatója, Molnár László az elmúlt tanév végén lemondott.

Nagykapos. Kis Berta László személyében a 2003/2004-es tanévtől új igazgató irányítja az Ung-vidék legnagyobb magyar alapiskoláját. A város önkormányzata azért írt ki pályázatot a tisztség betöltésére, mert az intézmény volt igazgatója, Molnár László az elmúlt tanév végén lemondott. Kis Berta László kinevezését az iskolatanács is támogatta. Az Erdődi Jánosról elnevezett tanintézmény új vezetője lapunknak elmondta: legfontosabb feladatának tekinti, hogy biztosítsa az iskolában folyó oktatói-nevelői munka elvégzéséhez szükséges feltételeket. Az intézmény működtetése valószínűleg a most kezdődő tanévben sem lesz gondoktól mentes. A tanítók bérére fordítható pénzösszeg csak decemberig elegendő, a működés költségei a rendelkezésre álló forrásokból csupán október végéig fedezhetők. Több pedagógus elérte már a nyugdíjkorhatárt, a közeljövőben tehát új, szakképzett tanerőre is szükségük lesz. Bővíteni kívánják az idegen nyelvek oktatását, ezért német és francia szakos pedagógusokat keresnek. Az 1956-ban átadott iskolaépület már felújításra szorul. A mintegy ötmilliós beruházás költségeit európai uniós pályázati forrásokból kívánják fedezni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?