Új igazgatót választanak a galántai múzeum élére

A Galántai Honismereti Múzeum új igazgatójának kinevezéséről tárgyalt legutóbbi ülésén a megyei tanács. Takács Mihály régész lehet a múzeum új igazgatója, de ezt még a képviselő-testü-letnek is jóvá kell hagynia.Galánta/NagyszombatEgy ideje megbízott igazgató vezette a megyei fenntartású múzeumot.

A Galántai Honismereti Múzeum új igazgatójának kinevezéséről tárgyalt legutóbbi ülésén a megyei tanács. Takács Mihály régész lehet a múzeum új igazgatója, de ezt még a képviselő-testü-letnek is jóvá kell hagynia.

Galánta/Nagyszombat

Egy ideje megbízott igazgató vezette a megyei fenntartású múzeumot. Az év elején pályázatot hirdettek az igazgatói poszt betöltésére. Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke elmondta, hárman jelentkeztek a posztra. „A bizottságban azonos arányban voltak megyei képviselők, hivatalnokok és szakemberek. A másik két jelölt is megfelelő volt, de a poszt betöltéséhez szükséges szakmai tapasztalat döntött” – magyarázta Berényi József, utalva arra, hogy Takács Mihály régészként tevékenykedik, és a múzeum alkalmazottja is volt. „Szakmailag felkészült ember, aki a magyar és a szlovák kultúrát is ismeri, személye garancia rá, hogy megőrizhetjük a múzeum példaértékű kétnyelvűségét” – mondta a megyei önkormányzat alelnöke. Az interneten megtalálható pályázat feltételei között nem szerepelt a magyar nyelvismeret, helyette a szlovák mellett az angol, a német vagy az orosz nyelvet preferálták. Takács kinevezéséről a jövő hétre összehívott ülésen dönt a közgyűlés. Berényi szerint a bizottságokban, a tanácsban és a testületben sem merültek fel kifogások Takács Mihállyal szemben. Az új igazgató július elején veheti át a múzeum igazgatását.

Takács Mihály azt mondta, a testület döntése után nyilatkozik a terveiről.

Az utóbbi években egyre több látogatót vonz a Galántai Honismereti Múzeum, amely tematikus rendezvényekkel, családi napokkal is igyekszik megszólítani a látogatókat. Minden évben bekapcsolódnak a Múzeumok éjszakája rendezvénysorozatba is. A 2014-ben az év múzeumának választott, felújított intézmény kezeli a taksonyi és a nagyfödémesi tájházat, valamint a tallósi és a jókai vízimalmot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?