DunaszerdahelyElkészült a Dunaszerdahelyi Járásbíróság új épülete.
Új épületbe költözött a járásbíróság
Dunaszerdahely
Elkészült a Dunaszerdahelyi Járásbíróság új épülete. Közel másfél millió euróba került az új épületszárny kialakítása.
„Január elejétől már a bíróság új helyiségeiben tarják a tárgyalásokat” – tájékoztatta lapunkat Michaela Krzysztofek, a Nagyszombati Kerületi Bíróság helyettes szóvivője. A bíróság történelmi épületének ajtaján egy tábla figyelmeztet arra, hogy a másik épületszárnyban folynak a tárgyalások, a Jesenský utca felőli kapun lehet bejutni a bíróságra. Krzysztofek közölte, az előző épület rossz műszaki állapota és az alkalmazott létszámának növelése miatt vált szükségessé az új helyiségek kialakítása. „Több tárgyalóterem kellett és szükség volt adminisztratív helyiségre” – indokolta a bővítést a helyettes szóvivő. A beruházás költsége meghaladta az 1,4 millió eurót, a munkálatokat az állami költségvetésből finanszírozták. Az új termekbe bútorokat is vásároltak. Csak a legszükségesebb felszerelés új, a jó állapotban levő asztalokat, székeket, szekrényeket és polcrendszereket átszállították a régi épületből. A bíróság korábbi épületében levő irodákat és tárgyalótermeket továbbra is használják.
A Dunaszerdahelyi Járásbíróság történelmi épületét Wyberál József építtette a huszadik század elején, miután a pozsonyi törvényszéki elnök a Magyar Királyság döntése alapján elrendelte a járásbíróság megépítését. Néhány évvel később őrlakással és fogdákkal bővítették az épületet, amelyet 1956-ig használtak. Az épület több más hivatalnak is otthont adott, korábban itt székelt a telekkönyvi hivatal, az állami jegyzőség és a járási ügyészség is.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.