Szőcs Eszter élete a mozgás

Nagyszerű példa lehet Szőcs Eszter a kortársai számára. Amellett, hogy kitűnő tanuló, mindennapjait a sport, a tánc, a mozgás és az előadó-művészet tölti ki. Idén harmadszor kapott városi díjat sikerei elismeréséül.

Mi mindennel foglalkozol az iskola mellett?

Sok mindennel. Capoeirázom, floorballozom, táncolok, lovagolok, tagja vagyok a gimnázium énekkarának és a Tsízió Diákszínpadnak. Modern táncra járok, szólóban és csoportban is táncolok, a floorballt Galántán kezdtem, de most már vendégjátékos vagyok Simonyban. Háromévesen kezdtem mazsorettezni, négyévesen jött a tánc, ötévesen a capoeira, hat-évesen a lovaglás, nyolcévesen gimnasztika, de azt egy súlyos baleset és a nagy terhelés miatt abbahagytam. Tizenegy évesen jött hozzá a floorball, közben rajziskolába is jártam, de ott már befejeztem a tanulmányaimat, majd a gimnázium első évfolyamában, tehát a múlt tanévben léptem be az énekkarba és a színjátszó csoportba. Ez mind elérhető Galántán, és még mindig van ezeken kívül sok lehetőség, amiket ki lehet használni. Én már másba nem szeretnék belekezdeni, mert ottragadok.

Honnan jött az ötlet, hogy elkezdd ezeket a tevékenységeket?

A szüleim ösztönöztek mindig arra, hogy kipróbáljak dolgokat, ők írattak be mazsorettre, majd valami miatt az oktató abbahagyta, így kezdtem el a modern táncot. Az első órát végigsírtam, a tanár ki is küldött a teremből. Anyukám megígérte, hogy ha kibírom sírás nélkül a következő órát, akkor kapok egy lovaglósisakot, ezért kibírtam, meglett a sisak, megtetszett a tánc is, azóta járok folyamatosan. Ötéves koromban jött a tánc mellé a capoeira. Nagyon szerettem volna lovagolni, de mivel még kicsi voltam, csak egy ismerősünk vállalta az edzéseket a galántai ranchon, később mentem át a vágsellyei mezőgazdasági szakiskolába, hétvégenként ott edzek angol parkour lovasként, vagyis díjugratóként. A capoeirát apukám kezdte el, majd fokozatosan bevonzotta az egész családot. Nagyon érdekes műfaj, tánccal, zenével, akrobatikus elemekkel színesített harcművészet, az önvédelem mindig jól jön. A sportok közül a floorballt kezdtem el utoljára. Akkorra már eléggé be voltak táblázva a napjaim. Az iskolában, testnevelésórán próbáltam ki először, azonnal nagyon megtetszett, karácsonyra egy ütőt kértem ajándékba. Nem sokkal később nyílt meg a galántai klub, elmentem az első edzésre és maradtam. Jelenleg a szlovákiai válogatott U19-es csapatának tagja vagyok, tavasszal vettünk részt a finnországi világbajnokságon.

Miért jó ennyi mindennel foglalkozni, hogyan lehet összeegyeztetni a sok edzést, kötelességet?

Azzal, hogy kicsi korom óta így telnek a mindennapjaim, megszoktam ezt a tempót. A különféle tevékenységek jó hatását most kezdem tudatosítani. Például ahhoz, hogy a floorballban jól tudok helyezkedni, mozgékony vagyok, mind hozzájárult az a sokféle sport, amit előtte csináltam. A gimnasztika erő- és akrobatikus elemei a capoeirában jöttek jól, a tánc, a ritmusérzék, a zene szintén nagyon sok mindenhez jó, egyik a másikat kiegészíti, minden mindennel összefügg.

Melyik az a terület, amelyet kiemelnél? Ha csak egyet kellene választani, melyik lenne?

Egyet nem tudnék. Sokszor feltették már ezt a kérdést, de sosem tudtam rá a választ. A tánc és a floorball az, amit elsőre mondanék, de a többit sem szeretném abbahagyni.

Hogy néz ki egy átlagos heted?

A kedd kivételével a hét minden napján edzés, hétfőn kettő. Az elmúlt év eléggé megterhelő volt, az iskola négyig tartott, fél öttől hatig volt az egyik, hattól már a másik edzés, fél nyolcra értem haza, utána kezdtem tanulni. A keddi pihenőnapot próbáltam úgy beosztani, hogy más napokra is tudjak tanulni és jusson idő a barátokra, szórakozásra is. A hét többi napján egy-egy edzés, hétvégén fellépés vagy meccs. Tavaly sűrűsödtek be ennyire a dolgok, amikor elkezdtem a legmagasabb női floorball-ligában játszani, így akár két meccs is jut egy hétvégére, gyakran messzire kell utazni. Néha nagyon fárasztó, de szeretem a kihívásokat. Sokat gondolkodtam azon, hogy mit lehetne kihagyni, hogy kevesebb legyen a kötelesség, de mindig arra jutok, hogy mindegyiket szeretem valamiért, egyiktől sem tudnék megválni. Testileg és lelkileg is megterhelő, viszont megéri, mert sokat ad is, főleg barátokat, tapasztalatokat, sikerélményt.

Az énekkarról és a Tsízió Diákszínpadról még nem beszéltél.

Hirtelen jöttek és amilyen hirtelen jöttek, annyira megszerettem őket, főleg a színjátszó kört. Sok időt elvesznek, de száz százalékig megéri foglalkozni velük. Az az érzés, amit a színpadon érzek, semelyik edzéshez vagy meccshez nem hasonlítható, egészen más és nagyon jó. Az iskolában szavalóversenyekre is járok, az a világ is magával ragadott.

Hogyan viszonyulnak hozzá a szüleid? Van a részükről elvárás feléd?

Mindenben támogatnak, bárhová elvisznek, ami nagyon sok energia- és pénzbefektetést jelent a részükről. Elvárásból mindig elég sok van. Ha valamit felmutatok, akkor legalább annyit vagy még többet várnak el legközelebb. Jól be kell osztani az időt, lustálkodni közben nem lehet. Szeretem a feladataimat gyorsan elvégezni. A tanulásban sosem mondom azt, hogy nincs kedvem hozzá és majd lesz valahogy másnap, muszáj mindent az adott napon megtanulni, hogy másnap tudjam a leckét. Kicsi koromban belém rögződött, hogy mindig meg kellett tervezni, mikor hová kell mennem, mik a feladataim, mostanra pedig már magam miatt vagyok következetes. Tudom, hogy ha valamit nem csinálok meg, később csak rosszabb lesz és nekem lesz rossz, másnak nem.

Milyen díjakat, elismeréseket kaptál eddig?

A 2022–23-as tanévben elért tanulmányi eredményeimért, valamint 2019-ben és 2022-ben kaptam az év sportolója polgármesteri díjat. Mindig nagyon hálás vagyok, ha elismerik a munkámat, megtiszteltetés ott állni és átvenni a díjat, de olyankor mindig azoknak vagyok hálás, akik tettek azért, hogy ott lehessek, nem csak az én érdemem. Sokat köszönhetek a szüleimnek, hiszen ők indítottak el ezen az úton, továbbá az edzőimnek, a barátaimnak, akik támogatnak és magamnak is, hogy nem adtam fel. Ilyenkor úgy érzem, megérte a sok lemondás, a fáradság kifizetődik.

Mivel tudnád a kortársaidat arra motiválni, hogy aktív életet éljenek?

Mindenképpen jobb mozogni, hasznosan tölteni a szabadidőnket, mint a telefont nyomkodni. A mozgás rendkívül fontos és felbecsülhetetlen az az érzés, amikor elérjük a kitűzött célunkat vagy elvégzünk egy feladatot, szerintem már ezért az érzésért megéri. A sportban állandóan fennáll a sérülés veszélye, ezzel számolni kell. Az említett komoly sérülés után azonban gyors volt a felépülés, annál is inkább, mert menni kellett a floorballválogatott edzőtáborába.

Milyen egy válogatott tagjának lenni? Milyen volt a világbajnokság?

Nagyon érdekes, már magában az nagy öröm, hogy a csapat tagja lehetek. Sosem gondoltam volna, hogy kijuthatok a világbajnokságra. Viszonylag későn kezdtem a floorballt, azért is jelent nagy sikert nekem idáig eljutni. Az ország színeiben a pályára állni felejthetetlen élmény, a csapatban nagy az összetartás, nagyon jó a hangulat, az edzőtáborok, az együtt töltött hétvégék és maga Finnország is felejthetetlen, szerencsére arra is volt időnk a tíz nap alatt, hogy kicsit körülnézzünk. Tizenhat ország vett részt a bajnokságon, mi az ötödik helyen végeztünk.

Mik a jövőbeli terveid?

Ami a floorballt illeti, szeretnék részt venni a 2026-os világbajnokságon is. A nyárra fő célnak a pihenést tűztem ki magamnak, de mellette nem bírok nyugton maradni. Járok futni és edzőterembe, hogy a jó kondícióm megmaradjon. Szeptemberben kezdem a gimnázium második évfolyamát, még nem tudom, milyen pályát választok, de mindenképpen olyat szeretnék, ahol mozoghatok. Az biztos, hogy nem szeretnék irodában ülni, muszáj aktív életet élnem. Rengeteg energiám van, a különféle szakkörök ennek levezetésére szolgálnak, az évek során megtanultam visszafogott lenni, de alapvetően egy nagyon energikus ember vagyok.