Udvardi focicsapdában az ekeli újonc

Ekel. Hiába fogadkoztak az újonc ekeliek, nem sikerült kiengesztelniük szurkolóikat a garamszentgyörgyi pályán elszenvedett hétgólos vereségért. Szombaton ugyanis otthonukban folytatódott kudarcsorozatuk, az őszi idényben immár harmadik ellenfelük zsákmányolt tőlük pontokat a nyugat-szlovákiai V. liga keleti csoportjában.

Az ekeliek egyik japán légiósa az udvardi Bernáth (csíkos mezben) ellentámadását állította meg becsúszó szerelésselMilan Drozd felvételeA vendéglátók mentségére szolgál, hogy ezúttal sem a legerősebb összeállításban léptek pályára a listavezető udvardiak elleni összecsapáson. Hiányzott védelmük két tartópillére: Krajcz és Barvulský. Fiatal, rutintalan helyetteseik nem tudták őket megfelelően pótolni. Az első félidőben a hazaiak a mezőnyben egyenrangú ellenfelei voltak a favoritnak. Tetszetős akciókat vezettek, balszerencséjükre csupán a helyzetekig jutottak el. Ebben a játékrészben Fazekas, Ueno és Banda is ziccert hibázott. A taktikailag képzettebb udvardiak kivárásra rendezkedtek be, tapasztalt középpályásaik a legmegfelelőbb pillanatokban tudtak iramot váltani. A 23. percben Dékány viharzott el a labdával a bal szélen, jól időzített beadását Schulz négy méterről a kapuba lőtte. Valójában ez volt az első gólhelyzetük. Az első félidő végét jelző sípszóig már nem változott az eredmény. Fordulás után tovább növelte előnyét az éllovas. Az 52. percben Dékány a felezővonal tájékáról egyedül tört kapura, lövése a hazaiak hálóőrét érintve valójában „becsorgott” a hálóba. Vesztes állásnál az ekeliek kitámadtak, amit az ellenfél a hajrában további két góllal büntetett. A 82. percben a vendégek 47 esztendős klubelnöke, Bernáth Ferenc is feliratkozott a gólszerzők közé. Dékány átadását követően mintegy 17 méterről átemelte az ötösön tartózkodó Liškát. Helyzetfelismeréséből sokan okulhatnának. A kegyelemdöfést a 86. percben Vadkerti adta meg a hazaiaknak, aki 25 méterről bombagóllal állította be a végeredményt. Tegyük hozzá, az ekeliektől ezúttal a szerencse is elpártolt. Benko, a vendégek hálóőre 0:4-es állásnál két ízben is remek mozdulattal hárított. A játék alakulását értékelve elmondhatjuk, a négygólos hideg zuhany ellenére nem volt szakadéknyi tudásbeli különbség a két együttes között. A sportszerű légkörben, ideális talajú pályán lejátszott összecsapást Bašnár jól vezette.

OKOLIČNÁ NA OSTROVE–DVORY NAD ŽITAVOU 0:4 (0:1). Góllövők: Schulz (23.), Dékány (52.), Bernáth (82.), Vadkerti (86.). Sárga lap: Erdei, ill. Sztanko, Nagy P. Játékvezető: Bašnár, 320 néző. OKOLIČNÁ n/O: Liška–Erdei, Halász, Ódor, Ueno, Szuzuki Takasi, Machata Erik, Szűcs (59. Géč), Banda, Suzuki Hirosi. DVORY N/Ž.: Benko–Bernáth, Keresztúri, Nagy Péter, Sztanko (65. Petrik), Lakatos Szergej, Vadkerti, Schulz, Dékány (84. Pásztor), Döme, Boldizsár (46. Takács Roman). (ái, csf)

VÉLEMÉNYEK

Csepi Ferdinánd (Okoličná n/O.): „Megérdemelten nyertek a taktikailag érettebb, technikailag képzettebb vendégek. Ezzel immár mindhárom élcsapat megszerezte skalpunkat. Ebben a mezőnyben hiábavaló az elszántság, az igyekezet, ha hiányzik a rutin. Ez a vereség is arról győzött meg minket, hogy a téli holtidényben meg kell erősítenünk védelmünket.”

Bernáth Ferenc (Dvory n/Ž.): „Színvonalas mérkőzésen folytattuk győztes sorozatunkat, az idényben immár 45 találatnál tartunk. Az egyébként jó képességű ekelieknek csapdát állítottunk, ez okozta vesztüket. Meglepett, hogy a sportszerű hazai nézők a súlyos vereség ellenére sem szapulták övéiket, mi több, megtapsolták az ellenfelet.” (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?