A bajcsi Bajcprodukt Kft. gyümölcsösében tegnap elégették az almatermésűek tűzelhalásos betegsége miatt lemetszett almafahajtásokat és -ágakat. Ez ugyanis a leghatékonyabb módja a kórokozó elpusztításának és a betegség továbbterjedése megfékezésének.
Tűzzel a tűzelhalás ellen
ÚJ SZÓ-HĺREK ALAPJÁN FOGOTT GYANÚT,
azt gondolta, feltehetően ez a kór okozhatja náluk is a hajtások hervadását. „Mindeddig nem találkoztam ezzel a betegséggel, de az általam megfigyelt tünetek megegyeztek az újságban leírtakkal – mesélte. – Azonnal kapcsolatba léptünk Csekes Zoltánnal, az ÚKSUP komáromi munkatársával, aki a gyümölcsösünkből származó mintákat Pozsonyba továbbította. Sajnos, a gyanú beigazolódott: valóban tűzelhalásról volt szó.” Mire azonban Pozsonyból megérkeztek a végső vizsgálati eredmények, addigra a kór több mint 200 fán jelentkezett. Egyelőre kizárólag
A KORAI JAMES GRIVES FAJTÁN ÉSZLELTÉK A BETEGSÉGET;
ebből 1065 fát tartanak nyilván. A tőszomszédságukban lévő egyéb fajtákat egyelőre elkerülte a betegség. „Gyümölcsészetünk két lokalitásban található, a tűzelhalás egyelőre csak a kisebb, 2 hektáros parcellán jelent meg – tájékoztatott Paulík József. – A James Grives korai fajta, így a betegség megjelenésekor szerencsére már csaknem teljesen egészében végeztünk a betakarítással. Ellenkező esetben nagyobb károkat könyvelhettünk volna el.”
Jozef Michálektől, a Bajcprodukt Kft. igazgatójától megtudtuk, hogy eddig közel 10 ezer korona káruk származott a betegség megjelenéséből, amit a kényszerű metszés miatti terméskiesés számlájára írható. Egész fákat egyelőre nem kellett kivágni. További többletköltségeket jelent majd a rezes permetezés, amelyet a napokban végeznek. Az azonban még kérdés, hogy más fajtákon, esetleg a társaság által termesztett 1 hektárnyi körteültetvényen nem bukkannak-e fel a betegség jelei.
„A termesztőknek a saját érdekükben a lehető leggyakrabban ellenőrizniük kell az alma- és körtefákat, ez különösen azokra a területekre vonatkozik, ahol már bebizonyosodott a betegség jelenléte – mondta Csekes Zoltán, aki szintén jelen volt a faágak égetésénél. – Sok múlik az időbeni észlelésen, hiszen nagyon
AGRESSZĺV, ROHAMOSAN TERJEDŐ KÓR
a tűzelhalás. Annak ellenére, hogy a jelenlegi időjárás, vagyis a száraz meleg általában nem kedvez a baktériumok szaporodásának, mégis gyorsan terjed a betegség. Meleg, esős időjárás esetén pedig még intenzívebb támadásra számíthatunk.” A megtámadott részek eltávolítása azonban csak a kezdeti lépés, az egész gyümölcsöst rézgálicos permetszerrel kell kezelni. Szerencsére ezek a készítmények jól hozzáférhetők a piacon, és az áruk is viszonylag elfogadható. A későbbiekben pedig a rézgálicos permetezés a vegetációs nyugalom időszakában és a tenyészidő alatt is többször meg kell ismételni. Csekes Zoltántól megtudtuk azt is, hogy a betegség szlovákiai előfordulásáról szóló hírek megjelenése óta számos bejelentés érkezett hozzájuk, több esetben vaklármáról volt szó, viszont néhány mintát további vizsgálatra Pozsonyba küldtek. Az eredmények az elkövetkező napokban várhatók.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.