Turistacsalogató ötletek várnak kivitelezésre

Tardoskedd. „Vállalkozót keresünk egy nagyszabású, háromszáz millió korona értékű beruházáshoz. Szeretnénk felújítani, és a régió korszerű üdülőközpontjává változtatni a helyi termálfürdő létesítményét” – tájékoztatott Juhász György, Tardoskedd polgármestere.

Korszerű üdülőközpont lehetne a termálfürdőbőlCsuport István felvételeNem titok, hogy a község önkormányzata még azt is fontolóra vette, hogy eladja a termálfuratot.

A Kárpát-medencében a földkéreg az áltagosnál vékonyabb, így a geotermikus adottságok errefelé igencsak kedvezőek. Ezer méter mélységben a réteghőmérséklet eléri, sőt meg is haladja a hatvan fokot, Tardoskedden 72 fokos termálvíz buzog fel a földből. Sajnos, a helyiek pénz híján eddig nem tudták az elképzeléseik szerint hasznosítani a geotermikus energiát. Korábban felmerült az a lehetőség is, hogy az iskolák fűtésére használnák fel a termálvizet. Az 1956-ban alapított, 1980-tól termálfürdőként ismert létesítmény a fiatalok és a tágabb régióban élők egyik kedvelt nyaralóhelye. Népszerű a falu szövetkezeti lovardája, és horgászni lehet a putnoki halastóban. Tardoskedden sajnos nincsenek szálláshelyek, a látogatóknak, iskolai csoportoknak meg kell elégedniük a fürdő területén található ötven férőhelyes turistaszállóval. „A tervek készen vannak, megszereztük az építkezési engedélyt az új beruházásra. Kinti és fedett medencét, korszerű szálláshelyeket, vendéglőt is szeretnénk építeni. Tárgyalásokat folytatunk komoly szándékú beruházókkal, és az új létesítménytől nem csak az idegenforgalom fellendülését, hanem új munkahelyeket is re?mé?lünk” – avatott be a falu elképzeléseibe Juhász György. (száz)

Lebontanák a kultúrtermet

A fürdő területén, a két alap?iskola közelében található a tardoskeddi kultúrterem, amelyet a fürdőhely felújításakor lebontanak. Ezzel újabb gondok elé néz a gazdag kulturális hagyományokkal rendelkező falu, mivel nincs kultúrháza. „Sikerült megvásárolnunk a községháza közelében található Jednota bevásárlóközpont épületét, itt szeretnénk létrehozni a falu kultúrközpontját, a Szent István király-szobor és a római katolikus templom közelében” – tette hozzá Juhász György. (száz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?