Trnka nem hajlandó lemondani – azt állítja, nincs bizonyíték ellene

Rastislav Trnka

Rastislav Trnka, Kassa megye elnöke továbbra is ártatlannak vallja magát. Állítása szerint nincs ellene bizonyíték, ezt pedig a Speciális Büntetőbíróság bírója is elismerte, amikor úgy határozott, nincs ok a fogva tartására.

A megyeelnöke azt mondta, őt csak a négy Tatra gépjármű beszerzésénének befolyásolása ügyében gyanúsítják. „Ez az egyetlen vádpont ellenem, amit az útkezelőség egy volt alkalmazottjának vallomására épített az ügyészség, de az a beszerzés, amiről az illető beszélt, soha nem volt tervben, és nem is történt meg” – mondta.

Mint arról korábban beszámoltunk, Trnkát a Valentín-ügy kapcsán vették őrizetbe, közbeszerzési csalás miatt indult ellene eljárás. A megyeelnököt azzal gyanúsítják, hogy manipulálta a helyi közútkezelő számára vásárolt teherautókra és a világjárvány idején használt hőmérőkre kiírt versenypályázatot. A gyanú szerint 205 hőmérőt kétszeresen túlárazva hozzávetőlegesen 180 ezer euróért vásároltak a megye számára. A négy teherautóért pedig összesen 1,3 millió eurót fizettek ki az adófizetők pénzéből, miközben itt 400 ezer eurós túlszámlázás történhetett. A Bazini Specializált Büntetőbíróság vasárnapi döntése értelmében Kassa megye elnöke szabadlábon védekezhet, míg az ügy egy másik gyanúsítottja, Richard Reday vizsgálati fogságba került. 

Trnka a keddi sajtótájékoztatón nem válaszolt az újságírók kérdésére azt illetően, Richard Reday a barátja-e, ahogy a Reday ellen indult eljárásról sem volt hajlandó beszélni. „Az irat többi részét nem is olvastam” – tette hozzá.

„Pénteken hallgattak ki először” – mondta Trnka, majd elnézést kért, amiért nem közvetlenül hétfőn tartott sajtótájékoztatót. „Egész nap aludtam” – magyarázta.

Trnka a sajtótájékoztatón leszögezte, nem mond le a megyeelnöki székről, még akkor se, ha a Legfelsőbb Bíróság hétfőn úgy dönt, hogy vizsgálati fogságba kerül. 

Hozzátette, az ártatlanság vélelméhez való jogáról se mond le.

„Ha azt kérdezik tőlem, lemondok-e az ártatlanság vélelméhez való jogomról, a válaszom nem” – mondta.

Mint ismert, Trnkát hat további gyanúsítottal együtt a „Valentín” fedőnevű akció során múlt hét pénteken tartóztatták le. Ha a megyeelnököt bűnösnek találják, héttől tizenkét évig terjedő börtönbüntetésre számíthat. Trnka a tavaly őszi regionális választáson megvédte megyeelnöki tisztségét, a kampányban a Starostovia a nezávislí kandidáti (Polgármesterek és Független Jelöltek), a Šanca, a DS, a KDH és a Szövetség is támogatta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?