A NAKA őrizetbe vette a Kassa Megyei Közútkezelő Vállalat igazgatóját

NAKA k

Csütörtökön Kelet-Szlovákiában tart razziát a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA).

Az Aktuality szerint csütörtök reggel a rendőrség őrizetbe vette Anton Triščet, Kassa Megyei Közútkezelő Vállalat igazgatóját, aki ellen közbeszerzési csalás és idegen vagyon hűtlen kezelése miatt indult eljárás.

Mint az ismert, Rastislav Trnkát, a Kassa Megyei Önkormányzat elnökét az év elején is őrizetbe vették a Valentín-ügy kapcsán, szintén közbeszerzési csalás miatt indult ellene eljárás. A megyeelnököt azzal gyanúsítják, hogy manipulálta a helyi közútkezelő számára vásárolt teherautókra és a világjárvány idején használt hőmérőkre kiírt versenypályázatot. A gyanú szerint 205 hőmérőt kétszeresen túlárazva hozzávetőlegesen 180 ezer euróért vásároltak a megye számára. A négy teherautóért pedig összesen 1,3 millió eurót fizettek ki az adófizetők pénzéből, miközben itt 400 ezer eurós túlszámlázás történhetett. 

(Aktuality)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?