Továbbra sem engedélyezik a lakossági fórumot

Vágsellye
Vágsellye |

Eddig 2280 lakos írta alá a plazmaíves szemétfeldolgozó üzembe helyezése elleni petíciót. Vágsellye önkormányzata februárban azzal a kéréssel fordult a Nyitrai Regionális Közegészségügyi Hivatalhoz, hogy lakossági fórumot szeretnének tartani a vállalkozói elképzelés nyilvános megvitatására.

A közegészségügyi hivatal válaszából kiderült, hogy kormány jelenleg még érvényben lévő döntése alapján korlátozzák a lakosok mozgását, ezért nem valósítható meg a lakossági fórum. A Vágsellyei Városi Hivatal ezt követően március elején a környezetvédelmi minisztériumtól is kapott iránymutatást arra vonatkozóan, mi a teendő, ha nem valósulhat meg a lakossági fórum. Ha nem kerül sor a vállalkozói elképzelés nyilvános megvitatására, további harminc nappal meghosszabbítják azt az időszakot, míg az érintett felek továbbíthatják észrevételeiket, hozzászólásaikat az illetékeseknek. A város vezetése arról tájékoztatta a lakosokat, hogy időközben további harminc nap telt el, és egy hónappal ismét elhalasztották a tervezett találkozót.

A plazmaíves hulladék-feldolgozóval kapcsolatos jelentést és a beruházással kapcsolatos környezeti hatástanulmányt a város önkormányzati honlapján találják meg a lakosok, de kérésre fénymásolatot készíthetnek róla a városházán, ha időpontot egyeztetnek a hivatal dolgozóival. A lakosok a környezetvédelmi minisztérium címére küldhetik el az észrevételeiket. A plazmaíves hulladék-feldolgozót várhatóan 2023 elején kezdenék építeni és 2025 őszén fejeznék be, a mintegy 130 milliós beruházás hat környékbeli település jövőjét, életkörnyezetét érinti. Utoljára 2020 nyarán tartottak lakossági fórumot a városházán, valamint néhány régióbeli községben. A tervek szerint Nyitra- és Nagyszombat megyéből szállítanák a feldolgozásra szánt hulladékot, és naponta mintegy harminchárom húsztonnás teherautó haladna át kétszer a már most is jócskán leterhelt utakon. A petíciót megfogalmazó és aláíró lakosok nem értenek egyet azzal, hogy évi mintegy 130 ezer tonna hulladékot dolgoznának fel a plazmaíves feldolgozóban, és tartanak attól, hogy máshonnan is ide szállítanák a szemetet. Az érintett térségben ugyanis évi 8 ezer tonna hulladék vár feldolgozásra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?