A közlekedéshez kötődő lakossági igények

Hódi-vasúti átkelő
Galánta |

Problémákat okoz a parkolás Galánta Kolónia városrészén. A lakosok a veszélyes forgalomra is felhívták a város vezetésének figyelmét a Hódi felé vezető úton.

 

A város jelenlegi vezetése azóta tart havi rendszerességgel találkozókat a lakosokkal, hogy átvette a hivatalt. A cél, hogy a helyieket érintő mindennapos problémákra fény derüljön, azokra megoldást találjanak, hogy élhetőbbé váljon a város, komfortosabb legyen az élet Galántán.

A legutóbbi lakossági fórumon a Kolónia városrész több lakója felhívta a városvezetés figyelmét arra, hogy egyes utcákban kizárólag szabálytalanul, az egyik kerékkel az úttesten lehet parkolni. Az egyik felszólaló kifejtette, eddig nem kapott senki büntetést, de ez csak a rendőrség jóindulatán múlik. A probléma szerinte abból adódik, hogy több utcát lakóövezetté nyilvánítottak, tehát csak az ott lakók vagy az oda látogatókat szállító gépjárművek hajthatnak be. Szerinte az lehetne a megoldás, ha a lakóövezetet jelző táblákat eltávolítanák, és helyettük 30-as sebességkorlátozást rendelnének el. Kolek Péter polgármester elmondta, több ilyen bejelentés érkezett már a városi hivatalba.

„Ha a lakosok nem hajlandóak betartani azt, hogy a saját telkükön, udvarukban parkoljanak, akkor mi nem sokat tehetünk, kénytelenek leszünk bírságok kiszabásával elérni, hogy ne az utcán, félig az úton parkolják le autójukat. Tudjuk, hogy sok esetben azért van ez így, mert egy háznál két autó is van. Amit a város nevében megígérhetek, hogy a jövőben nem engedélyezünk olyan építkezéseket, ahol nincs hely a járdának és zöldövezetnek. Hagyatkozhatunk arra, hogy a városi rendőrség méltányos és eltekint a büntetésektől, a törvények viszont mindenkire egyformán vonatkoznak”

– hangsúlyozta.

Pallya Gábor, a város főellenőre hozzátette, a városi busz például éppen a helytelenül parkoló autók miatt nem közlekedik a városrészen, tehát az egyik probléma okozza a másikat. Egy másik felszólaló lakos azt javasolta, hogy a lakóövezetet jelző tábla mellé ki lehetne helyezni még egy táblát, amellyel kijelölnék, hogy az utca melyik részén szabad parkolni. A városi rendőrség parancsnoka, Miroslav Grell arra hívta fel a figyelmet, hogy az említett utcákban vannak olyan helyek, ahol lehet parkolni anélkül, hogy az úttesten kellene állni, így a gépjárművezetőkön múlik, betartják-e az előírásokat. A polgármester azzal zárta le a vitát, hogy mivel jogi kérdésbe ütköztek, amelyben eltérnek a vélemények, ezért a városi hivatal alkalmazottai utánajárnak, hogyan lehetne megtalálni a legjobb megoldást. Megnyugtatta az ott lakókat, hogy semmiképpen nem fognak ezentúl sem szigorúan bírságolni.

 

Kolónia-parkolás

Egy másik problémakör is szóba került a találkozón, mégpedig az, hogy a Galántát Hódival (Hody) összekötő úton és vasúti átkelőn a helyiek szerint rendkívül nagy és gyors, időnként életveszélyes a forgalom, főleg a gyalogosok és kerékpárosok számára, kiemelten a délutáni csúcsidőben, ezért fontos lenne biztonságos átjárót építeni. Kolek Péter úgy reagált, tisztában vannak a probléma fontosságával, a városrész képviselői is beszámoltak róla. Peter Závodský alpolgármester elmondta, a következő napokban újratárgyalják a városi költségvetés módosítását, hogy mérlegeljék, az egyes városrészeken milyen beruházások jöhetnek szóba, de mint mondta, eddig ez az igény nem hangzott el a városrész képviselői részéről. Ennek ellenére mindenképpen igyekeznek megtalálni a módját annak, hogy megépülhessen az átjáró. Egy jelenlévő volt képviselő hozzászólásában kifejtette, az elmúlt tíz évben számos alkalommal szóba került már ez a téma, de mindig ott bukott el a megoldás, hogy a Szlovák Vasúttársaságnak nincs pénze és lehetősége erre.

„2014 óta azt kellett hallgatnunk, miért nem lehet átjárót építeni ahelyett, hogy megoldást találtak volna rá, de mindig megkaptuk az ígéretet arra, hogy az illetékesek megpróbálják megoldani a problémát”

– hangsúlyozta. A polgármester úgy reagált, ők ezzel nem elégszenek meg és mivel egyébként is tárgyalásokat folytatnak a Szlovák Vasúttársasággal a hajléktalanokkal kapcsolatos problémákról, így mindenképpen megbeszélik ezt a kérdést is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?