Továbbra is befektetőket keresnek

Tornalja. Nem érkezett elfogadható munka a városi fürdő fejlesztésével kapcsolatban meghirdetett versenypályázatra. Négy érdeklődő jelentkezett, közülük azonban csak ketten adták le írásban az elképzeléseiket, beleértve azt is, mennyi pénzt fordítanának az üdülőközpont szolgáltatásainak javítására.

Tornalja. Nem érkezett elfogadható munka a városi fürdő fejlesztésével kapcsolatban meghirdetett versenypályázatra. Négy érdeklődő jelentkezett, közülük azonban csak ketten adták le írásban az elképzeléseiket, beleértve azt is, mennyi pénzt fordítanának az üdülőközpont szolgáltatásainak javítására. Mivel a város vezetése nem tartotta megfelelőnek a terveket, egyetlen céggel sem született szerződés. „Nem vagyok csalódott, a munkát folytatni kell. Nem kizárt, hogy a közeljövőben újabb pályázatot írunk ki. A mostani jelentkezők túl kevés pénzt kívántak beruházni. A város számára kiugrási lehetőség a strandfürdő és az autókemping. Idén például hollandiai turisták fedezték fel maguknak nagy számban ezt a nyugodt helyet, de jócskán növekedett a lengyelországi látogatók száma is. Nekik nagyon megfelelnek az itteni árak, a szolgáltatásokon pedig még tudunk javítani. A látogatottságról most készül pontos kimutatás, de előzetes információim szerint közel 80 ezer vendéget fogadott a strand ebben a szezonban. Ez fontos szám lehet az esetlegesen befektetni kívánók számára” – mondta Dubovsky László, Tornalja polgármestere.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?