Többszörös a túljelentkezés

Érsekújvár. Munkaerő-toborzó irodát nyitott tegnap a városban a Tesco Stores SR Részvénytársaság, amely májusban kezdte meg az előzetes tervek szerint októberben megnyíló bevásárlóközpontja építését. A városközpontból Nyitra felé vezető útszakaszt lezárták, s nagy erőkkel dolgoznak a bekötőutak építésén.

Érsekújvár. Munkaerő-toborzó irodát nyitott tegnap a városban a Tesco Stores SR Részvénytársaság, amely májusban kezdte meg az előzetes tervek szerint októberben megnyíló bevásárlóközpontja építését. A városközpontból Nyitra felé vezető útszakaszt lezárták, s nagy erőkkel dolgoznak a bekötőutak építésén. A Jednota Supermarket, a Billa és a Kaufland után a város negyedik bevásárlóközpontja ötezer négyzetméteren szeretné kínálni szolgáltatásait és négyszáz férőhelyes parkolóhely áll majd az ide érkezők rendelkezésére. Miroslava Trnčíková, a részvénytársaság foglalkoztatási menedzsere lapunknak elmondta, hogy a 120-150 munkahelyre már most többszörös a túljelentkezés, és folyamatosan újabb és újabb írásbeli kérvények érkeznek. A központba várják a személyesen jelentkezőket is. „E hét végén kerül sor az első válogatókra az egyes vezetői posztokra, a menedzserek, üzlet-, illetve részlegvezetők már július 7-én beléphetnek új munkahelyükre. A jelöltek meghallgatását valamennyi állás betöltéséig folytatjuk” – jegyezte meg Trnčíková. A munkahivatallal annyiban együttműködnek, hogy felkérték őket, elsősorban megfelelő képzettségű, hosszú távon elhelyezkedni kívánó, megbízhatónak bizonyuló munkaerőt ajánljanak nekik. Korra és nemre való tekintet nélkül nekik esélyük van bekerülni a hetekben lezajló szűkebb jelentkezői körbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?