Régió

Több százezer eurós büntetést kaphat az Arriva

Pozsony | Juraj Droba, Pozsony megye elnöke elismerte, hogy az Arriva autóbusz-közlekedési vállalat nem ura a Pozsony megyei regionális közlekedési járatok üzemeltetésének. A megye nem tartja reálisnak a vállalattal kötött szerződés felbontását, de büntetést fog kiróni az Arrivára.
Ibos Emese

2021. november 30. 11:50

Pozsony
- Somogyi Tibor felvétele

Az Arriva 15-én vette át a regionális járatok üzemeltetését, kezdettől mintegy 100 buszvezetőjük hiányzott. „Jelenleg mintegy 35 százalékos járatkieséssel közlekednek a regionális járatok, vagyis az elmúlt két hét alatt mintegy négy százalékos javulást érzékelünk” – közölte Juraj Droba. A megye előzetesen több százezer euróban határozta meg azt az összeget, melyet büntetésként kiró a vállalatra a szerződés értelmében.

A vállalat egyébként jelenleg a sofőrhiányt a koronavírus-járvány miatti karanténnal is indokolja. Hétfőn a cég azt közölte, hogy mintegy 50 sofőrrel kötött munkaszerződést. Juraj Droba szerint Pozsony megye három forgatókönyvvel számol.

Mivel az Arriva képtelen megoldani a kialakult helyzetet, Droba arra kérte a cég vezetését, állapodjon meg egy alvállalkozóval, mely képes lenne a jelenleg nem közlekedő járatokat üzemeltetni. „Ezek a tárgyalások már a hétvégén elkezdődtek, remélem, napokon belül kiderül, meg tudtak-e állapodni, ez ugyanis azonnali megoldást jelentene a kialakult helyzetre” – közölte Droba. A második lehetőség, hogy az Arriva egyedül oldja meg a sofőrhiányból keletkezett járatkiesést az eddigi tempóban. „Ez azt jelentené, hogy hetekig is eltarthat, míg a helyzet normalizálódik” – mondta a megyeelnök.

A harmadik forgatókönyv szerint a megye felmondaná az Arrivával kötött szerződést, ez viszont minimálisan hathetes teljes kiesést jelentene a Pozsony megyei regionális közlekedésben, melyet Droba szerint nem engedhetnek meg.

Az Arriva nem kerüli el a büntetést, melyet eddig több százezer euróban határozott meg a megye. Bár Droba nem pontosította hogyan, de a megye lakosságát kárpótolnák az összegből.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
maszk

Szerdán ismét változnak a járványügyi óvintézkedések, jön az OP+-rezsim

uj

Kiderült, mely járásokban terjed leginkább az omikron

koronavírus-vakcina

Miért van egyre több pozitív az oltottak között? A szakértő válaszolt

Boris Kollár
Frissítve

Az ellenzék a koalíciót bírálja, amiért közülünk senki nem jelent meg Kollár kerekasztal-beszélgetésén

rendőrség

Elhitte, hogy 2 millió eurót nyert – 8 ezret kicsaltak tőle

Boris Johnson

Johnson: „Nekem senki nem szólt, hogy a parti szabályellenes volt”

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.