NÉMETI RÓBERTKassa. Holnap kezdődik a beiratkozás a kassai Márai Sándor alapiskolában, a város egyetlen magyar tanítási nyelvű alapiskolájában.Körülbelül huszonhat gyereket várnak az alapiskola első osztályába. „Csütörtökön, pénteken és jövő hétfőn lehet beiratkozni.
Több kiselsősre számítanak Kassán
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14218276967158_28.jpg.webp?itok=heYoeyNc)
NÉMETI RÓBERT
Kassa. Holnap kezdődik a beiratkozás a kassai Márai Sándor alapiskolában, a város egyetlen magyar tanítási nyelvű alapiskolájában.
Körülbelül huszonhat gyereket várnak az alapiskola első osztályába. „Csütörtökön, pénteken és jövő hétfőn lehet beiratkozni. Tavaly mindössze tizenöt elsős kezdte nálunk az iskolaévet, idén több mint húszra számítunk” –- nyilatkozta lapunknak Csurkó Éva, az iskola igazgatója. A beiratkozás során számos programmal várják a gyerekeket és a szülőket, az óvodások programmal készülnek, az iskola diákjai is fellépnek.
„Idén sajnos kevesebb diák vesz részt a programokban, az influenzajárvány miatt sokan hiányoznak” – mondta az igazgatónő. A műsor után játékos foglalkozásra várja a gyerekeket.
A Kassától 30 kilométerre fekvő Szepsiben már a múlt héten megkezdődött a beiratkozás. Ott idén nyitja meg kapuit a magyar tannyelvű Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont, melyben óvodai, alapiskolai és gimnáziumi osztályok is lesznek. Az ünnepélyes beiratkozást a szepsi kultúrházban tartották. „Kellemes meglepetésünkre telt ház volt, az első napon hatvanöt jelentkezési lapot adtak le a szülők. Reméljük, február 15-ig még többen jelentkeznek be hozzánk. Bízunk abban, hogy egyre többen megértik értékorientált iskolánk lényegét” – nyilatkozta lapunknak Gábor Bertalan római katolikus esperes-plébános, a Boldog Salkaházi Sára Magyar Tannyelvű Egyházi Iskolaközpont alapítója. Az induló magyar nyelvű egyházi iskolán kívül egy magyar tanítási nyelvű alapiskola működik Szepsiben.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.