Tízéves a karvai kézművestábor

Karva |

<p>A Korava Vidékfejlesztési és Kulturális Társulás tíz éve szervez gyermektáborokat. Több száz gyerek vett már részt nyári kézművestáboraikban. Sokan közülük rendszeresen visszajárnak, sőt akadnak olyanok is, akik ma már foglalkozásokat tartanak a fiatalabbaknak.</p>

Idén első alkalommal fogadtak sérült gyerekeket. Az esztergomi Montágh Imre Speciális Iskola tanulóit látták vendégül. A társulás az egykori iskola épületét igényeiknek megfelelően alakította át. Pályázati pénzekből újították fel a konyhát, a zuhanyzókat és az illemhelyeket. Az egykori tantermeket szobákká alakították, a folyosókat a gyerekek munkái díszítik. A külső falakra a táborlakók virágokat, szíveket, napot, szivárványt pingáltak. Az ebédlőt hatalmas napraforgócsokrok teszik vidámabbá. Júliusban harminc, augusztusban negyven gyerek táborozott Karván. A makramézás, szövés és agyagozás mellett különféle kézműves technikákat próbálhattak ki, emellett elsajátíthatták a virágkötészet alapjait is.
„Elindítottunk egy jobb agyféltekés rajzolást oktató tanfolyamot is. A résztvevők jelezték, hogy akár havonta is összejárnának, de erre egyelőre kevés esély mutatkozik. Egy helytörténeti kiállítás megszervezésén is dolgozunk. Bízom benne, hogy ezt a közeljövőben meg tudjuk valósítani” – nyilatkozott Csollár Petronella táborvezető.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?