Izsa és Ebed között végigjártuk a töltést: lassan tetőzik a Duna (GALÉRIA)

Karva árvíz
Ebed/Muzsla/Karva/Dunamocs/Dunaradvány/Pat/Izsa |

Egy-egy helyen legfeljebb a töltés feléig felkúszott már a vízszint, de sehol nem kell rendkívüli gondokat oldaniuk a falvaknak.

A délelőtt folyamán végigjártuk a Duna-partot Ebedtől egészen Izsáig, majd Komáromig. Különösen Karván és Dunamocson kíváncsiak sokan az áradásra, hiszen ezek a községek közvetlenül a Duna mellett helyezkednek el. Azonban sem itt, sem a többi településen nem hallani aggódó hangokat. Van olyan helyi, különösen az idősebbek között, aki hangsúlyozza: láttak már ennél sokkal veszélyesebb árhullámot is. Van, aki a partnál kényelmesen ücsörög, hiszen az idő kiváló.

Galéria

A Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat munkatársai, ill. a rendőrség egységei mellett több helyen az önkormányzat által felkért helyi lakosok is figyelik a töltést.

Ahogyan két nappal ezelőtt, úgy most is a régi karvai útnál a leglátványosabb az áradás, hiszen a karban már nem tartott utat szinte teljesen elborította a folyó. A töltések aljában elhelyezett három méter magas mérőpontok általában valahol 40 és 160 centiméter közötti értékekeket mutatnak, vagyis még a leginkább elárasztott részeken is még másfél méteres magasságot kéne megtennie a Dunának ahhoz, hogy elérje a töltéskoronát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?