Tizenöt éve dalol a Búzakalász

Tizenöt évvel ezelőtt alakult meg a Bodollói Búzakalász Éneklőcsoport.

Tizenöt évvel ezelőtt alakult meg a Bodollói Búzakalász Éneklőcsoport. „A községben már az 1970-es években is működött egy vegyes, hét fér- fiból és nyolc nőből álló ének- lőcsoport, Zajdek Márta veze- tésével” – mondta Weiszer Éva, a kar jelenlegi vezetője.

Bodolló

Az évek múltak, a férfiak hattagú zenekart alakítottak Drótár Rezső vezetésével, ez jó pár évig működött. Az eredeti csoport leányai pedig férjhez mentek, ki a faluba, ki messzebb.

A régi éneklőcsoport 1973-ban dalos találkozón vett részt Zselízen, ahol a zsarnóiak, a szesztaiak, a szepsiek és a bodollóiak voltak ott a Kassa-vidéki járásból. „Akkoriban a somodi fürdőben nagy járási Csemadok-napokat rendeztek, mindig részt vettünk rajta. 1982-ben megalakult a bodollói Egységes Földműves-szövetkezet 52 tagú vegyes kórusa. Mivel mi már kevesen voltunk, felkértek, hogy csatlakozzunk. Újfaluból Mázik Mihály tanár vezetésével működött a négyszólamú nagykórus. Hetente egyszer a bodollói szövetkezet művelődési házában zajlottak a próbák” – emlékezett vissza Weiszer Éva, a Búzakalász vezetője. 1990-ben, a szövetkezet megszűnésekor a csoport is felbomlott, és bő tízéves szünet után, 2001. február 1-jén 12 énekelni akaró asszonnyal, Weiszer Éva vezetésével – két régi és sok új taggal – alakult újra, immár Bodollói Búzakalász Éneklőcsoport néven. „A Búzakalász nevet azért választottuk, mert a régi csoport Búzavirág volt, de mivel jártunk versenyekre, fesztiválokra, és ott találkoztunk más Búzavirág csoporttal, változtatnunk kellett. Az utolsó tizenöt év rengeteg gonddal telt el, de nem adjuk fel. Ez idő alatt rengeteg munkát fektettünk a csoportba, de most nagyon nehezen találunk utánpótlást, mert a mai fiatalok más dolgokkal foglalkoznak” – tette hozzá a csoportvezető.

A csoport egyébként már számtalan helyen fellépett. „2004-ben arany díszoklevelet kaptunk, 2005-től több mint száz fellépésünk volt. A Bíborpiros szép rózsa országos népzenei minősítő verseny állandó résztvevői voltunk, de ott voltunk például a karcagi birkafesztiválon, a Győrfi István Népdalgálán, a tornabarakonyi népdalfesztiválon is” – árulta el Weiszer Éva. A csoportvezető hangsúlyozta, a 2016-os év nagyon jelentős a csoport életében. Mivel 15 év alatt egyszer sem volt lehetőségük viszonozni azt, amit a környező községektől kaptak, egy születésnapi ünnepségen köszönték meg a sok segítséget. A csoportban egyébként csak bodollói asszonyok énekelnek, de szívesen vennék, ha más községekből is csatlakoznának hozzájuk. Repertoárjukat régi dalok, valamint Vargyas Lajos népdalgyűjtései alkotják.

Legközelebb az Imregi Asszonykórust mutatjuk be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?