Tizenketten a tanfolyam idején munkát szereztek

Érsekújvár. Augusztus 24-én ünnepélyes keretek között befejeződött annak a 32 érsekújvári és párkányi régióbeli állástalan fiatal továbbképzése, amely az Érsekújvári Regionális Művelődési Központ (RMK) európai uniós pályázata, valamint a munkaügyi és régiófejlesztési tárcák támogatásával valósult meg.

Érsekújvár. Augusztus 24-én ünnepélyes keretek között befejeződött annak a 32 érsekújvári és párkányi régióbeli állástalan fiatal továbbképzése, amely az Érsekújvári Regionális Művelődési Központ (RMK) európai uniós pályázata, valamint a munkaügyi és régiófejlesztési tárcák támogatásával valósult meg.

A program koordinátorai a rendelkezésükre álló egymillió koronás támogatásból elsősorban az érettségivel rendelkező állástalan fiatalok munkavállalási esélyeit szerették volna növelni. Stugel Tibor, az RMK igazgatója és Magyar Béla pályázati koordinátor – a továbbképzés házigazdái – nehéz szívvel vettek búcsút védenceiktől.

Az ünnepségen részt vett Július Micháč, az Érsekújvári Művelődési Akadémia igazgatója, Onódi Csilla, az Érsekújvári Körzeti Munka-, Szociális és Családügyi Hivatal igazgatója és munkatársai. Elbúcsúztak a résztvevőktől a tanfolyamok lektorai és Zuzana Kurucová pszichológus, aki a motivációs kurzusban volt az állásra pályázók segítségére. Az idén januárban a továbbképzésre jelentkező és sikeres felvételt nyerő 37 részvevő közül 400 nyelvóra után 32-en letették az ILC angol nyelvvizsgát, 29-en elvégezték a 120 órás számítógépes továbbképzést is. „Félénk, zárkózott emberek jelentkeztek hozzánk, akik közül azonban már a tanfolyam idején tizenketten munkát találtak, további négyen az utóbbi két napban kerestek fel bennünket azzal, hogy a tanulmányaikat igazoló okmány felmutatásával hamarosan sikerülhet elhelyezkedniük” – tájékoztatott Magyar Béla. Az RMK a munkahivatallal közösen jelenleg újabb tárgyalásokat folytat annak érdekében, hogy a jövőben további, hasonló jellegű tanfolyamokat indíthassanak a munkanélküliek számára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?