Jahnátek komplex gazdaságokat akar, ahol növénytermesztéssel és állattenyésztéssel is foglalkoznak.DunaszerdahelyKözgyűlést tartott a Dunaszerdahelyi Regionális Agrárkamara.
Tisztújítás és évértékelő
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14496481233732_73.jpeg.webp?itok=RUhjq2FO)
Jahnátek komplex gazdaságokat akar, ahol növénytermesztéssel és állattenyésztéssel is foglalkoznak.
Dunaszerdahely
Közgyűlést tartott a Dunaszerdahelyi Regionális Agrárkamara. A fórumon Ľubomír Jahnátek földművelésügyi miniszter értékelte a gazdákkal az előző időszakot.
A Szlovákiai Agrárkamara elnöke lapunknak elmondta, Mészáros Árpád maradt a regionális agrárkamara vezetője. „Új tagok kerültek a vezetőségbe, fiatal mezőgazdászok is csatlakoztak” – nyilatkozta Patasi Ilona. A fórum résztvevőit elsősorban az foglalkoztatta, megkapják-e az év elején ígért támogatásokat. Jahnátek kijelentette, decemberben és 2016 első negyedében kifizetik a dotációkat. „Ez az első év, amikor az új hárompilléres mezőgazdasági modell alapján dolgozunk. A koncepciónak stabilizálnia kellene a vállalkozók gazdasági helyzetét” – nyilatkozta a miniszter. Patasi Ilona közölte, néhány intézkedést módosítanak, amivel megkönnyítik a gazdák dolgát. Mészáros Árpád, a Dunaszerdahelyi Regionális Agrárkamara elnöke elmondta, a közgyűlésen értékelték a 2013–2014-es időszakot. „Nagy visszaesést tapasztaltunk az állattenyésztésben, amit figyelmeztetésként kell venniük a tárcavezetőknek. Az új rendszernek meg kellene állítania ezt a folyamatot. Ha elegendő pénz lenne rá, helyreállhatna a szituáció” – nyilatkozta Mészáros.
Jahnátek közölte, elképzeléseikben egy komplex gazdaság szerepel, ahol állattenyésztéssel és növénytermesztéssel is foglalkoznak. Elismerte, a tejár drasztikus csökkenése érvágást jelent az állattenyésztőknek, de leszögezte, hogy a gazdáknak nincs okuk az állattenyésztés felszámolására. „Az új modell szerint kompenzáljuk a mezőgazdászok bevételkiesését. Idén 509 euró támogatást kapnak a fejőstehénre, az előző időszakban 81 euró volt a dotáció” – indokolta a tárcavezető. A miniszter elismerte, hogy a csallóközi mezőgazdászokat diszkriminálják, mivel a vízvédelem miatt nem mindegy, milyen növényvédő szereket használnak. „De sehol máshol nincs ilyen gazdag termőföld” – zárta Jahnátek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.