Úgy mondják, az embernek, míg él, van választási lehetősége. Ha nem választ, az is az ő választása. Ez esetben viszont egy számára nem tetsző eredmény láttán meglehetősen álságos dolog azokra hárítani a felelősséget, akik választottak, hiszen az ő nem választása is benne van abban az eredményben. És nem csak a politikai választásokban, nem csak akkor lehetünk dühösek saját magunkra, ha tegyük fel, egy rühelletes fazon lesz a köztársasági elnök, vagy egy bűnszervezet kerül kormányra, egy félanalfabéta a település élére, nemcsak akkor járultunk hozzá távolmaradásunkkal e siralmas eredményhez, hanem akkor is, amikor a saját életünkben kellene választanunk, de kényelemből, gyengeségből, kishitűségből, hanyagságból nem tesszük.
Ez a március 15-i ünnepi számunk is végig a választásról szól. 1848–49: rabok legyünk, vagy szabadok, ez a kérdés, válasszatok! 2019: napszámosok legyünk, vagy polgárok, ez a kérdés, válasszatok! Nagyon egyszerű a konyhaszékről meg a számítógép kékítő fénye mögül megmondani a nagyon okosat, aztán visszasüppedni a fotelba a tévé elé. Legalább ilyen könnyű a kocsmaasztalnál is, sőt minél tovább ül mellette az ember, annál könnyebb. De mérlegelni, hogy mi szól ellene, mi szól mellette, melyikből van több, és az le tudja-e győzni az én privát ellenszenvemet, ahhoz már kell némi ész meg kissé nemesb lélek. Viszont azért választani egy nácit, hogy jól kitoljak a nekem unszimpatikus demokratával, az felér egy merénylettel. A harag rossz tanácsadó, a gyűlölet meg még annál is rosszabb. Ha képviselőt, vezetőt, elnököt választunk, nem szabadna elfelejtenünk, hogy nem házastársat, barátot, szeretőt választunk, hanem olyan embert, aki képes állni a sarat (a sárdobálást is), és aki feltehetően nem hoz ránk rabigát, nem veszi el a holnapunk. A mostani köztársaságielnök-jelöltek közt vannak ilyenek, lehet választani. Hogy ismét van közöttük nő is, az meg kimondottan reménykeltő, hát még, hogy esélyes is! Amikor ilyet tapasztalok, hajlamos vagyok nyomban elfeledni azt a sok-sok mocsokságot, amit egy-egy ilyen hír alá kommentelnek mindig ugyanazok, fizetett vagy önszorgalmú trollok meg általuk megtévesztett szegény naivak, és egy pillanatra fellélegzem: nálunk még minden rendben. Amíg meg nem érkezik egy olyan olvasói levél, mely „csakis az igazságot írja meg”, szóról szóra azt, amit a magyar királyi tévében hall. Én sajnálom szegényt, de másutt fizetett hirdetést a Kopertában sem közlünk ingyen, ráadásul vannak olyan hazug tartalmak, melyeket pénzért sem. De hát az is választás kérdése, ki mit néz, ki mit olvas, hiszen sokban függ ettől, ki mit tud.
És ha már belengettem, hogy csupa-csupa választás e Vasárnap-szám, hadd konkretizáljam némileg, mire is gondolok. Mert nemcsak a hét végén választok, és nemcsak elnököt, hanem kedden is például, amikor a Vasárnapot nyitom ki. És választ az ember, hogy drogfüggő lesz-e, amikor először kipróbálja a szert. És amikor már függő, még mindig választhat, aláveti-e magát a kínkeserves elvonásnak, vagy inkább belehal. Segítség mindig, mindenhez akad, választani viszont egyedül kell. Ahogy választott e heti sztárunk, Béhr Márton, marad-e a kiismerhetőben, csak itthon, vagy vállalja a válogatások kockázatát is. Mint ahogy a pátriás Hornyák István is választott, hogy ő bizony hírszerkesztő marad. És még a mellékletünk is választások sorozatából áll, hiszen kaphatunk bármily aranyat érő tanácsot, csakis mi döntjük el, takarékoskodunk-e, vagy az elnökválasztáshoz hasonló nyegle hozzáállással kinyírjuk a földet. S amikor majd kinyíródott, sírunk-rívunk, hogy nem így akartuk. Nem tudtuk, hogy ez lesz. Pedig mindig vannak, akik figyelmeztetnek.
Ám előtte itt van nekünk ez a nemzeti ünnep, amikor a magyarok istenére esküszünk kokárdával a mellünkön vagy anélkül, szobornál, sírhalom mellett vagy csak legbelül, nagy kokárdával, kis kokárdával, választ mindenki magának (a tapasztalat azt mutatja, hogy akinek nem volt kokárdája 89 előtt, most azé a legnagyobb). Csak másnap nehogy egy rabszolgatartót ikszeljünk. Ember vigyázz, figyeld meg jól világod: ez volt a múlt, emez a vad jelen, – hordozd szivedben. Éld e rossz világot és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte, hogy más legyen.
Ismerős?
Legfeljebb VASÁRNAP délután voltam képes elviselni ezt az urat, amikor védtelenül, tátott szájjal szunyókálva adta át magát a szieszta örömeinek.
Pavel Vilikovský: Az utolsó pompeji ló
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.