Minden magyar iskolába járt vagy járó embernek szerintem kivétel nélkül az ugrik be erre a hívószóra, hogy rabok tovább nem leszünk. És ezeknek a legtöbbje is büszkén dagadó mellel mondja: Esküszünk!

Bizom ány. Tavaly, pontosan ilyenkor, március 13-án volt az, amikor mindenki hazavonult a szerkesztőségből a számítógépével és azzal az információval, hogy egy-két hétig csak az mehet be, akinek valamilyen, másképp megoldhatatlan feladata adódik.

Tényleg? Sok mindent megtud az ember a mai világban, még ebben az egy éve tartó házi őrizetben is többet, mint valaha, amikor a saját két lábán kellett elmennie egy-egy információ, vélemény után.

… és minden módon számon tartanak. Ezt Kosztolányi írta 1921-ben. Számon tarthatják, mit telefonoztam / s mikor, miért, kinek. / Aktákba irják, miről álmodoztam / s azt is, ki érti meg. / És nem sejthetem, mikor lesz elég ok / előkotorni azt a kartotékot, / mely jogom sérti meg. Ezt meg József Attila 1935-ben. Sokat idézett sorok voltak ezek a múlt század ötvenes-hatvanas-hetvenes-nyolcvanas éveiben. És most megint.

Elsősorban is szeretném megköszönni azt a sok aggodalmat, a féltő kérdések sorát, amit amiatt kaptam, hogy két számon át nem jelentem meg itt. Tudatom Kedves Olvasóimmal, hogy rendben vagyok, egészséges, és teljes bevetéssel dolgozom.

A fogyasztói társadalom, az úgynevezett jóléti legveszélyesebb hátulütője, hogy ha valami miatt szünetel vagy csak apad a fogyasztás, hamar megszűnik jóléti lenni.

Férfi vagy? Van hajad? – Miért vagy kövér, ha lehetnél sovány is? – Ha egy a millióhoz az esély, akkor miért? – Válaszd az örömteli fejlődést! – Mindegy, hogy mit csinálsz éppen. – Sok minden változik, és van, ami nem. – Egy szerető puszi segíthet, ha lázas a gyermekünk. – Nincs szivárgás, nincsenek szagok. Nyiss az újdonságra! Mi, magyarok különlegesek vagyunk.

Ahogy az idei első Vasárnapban már olvashatták, szerkesztőségünket is jócskán próbára tette a 2020-as év. Egy esztendeje ilyenkor még bizony úgy nézett ki, nagyon jó évünk lesz.

Mint a nemi hormonoktól túlfűtött kamasz azt, hogy betöltse 18. életévét, és végre megszabaduljon a felnőtt társadalom korlátozásaitól, úgy várta az egész világ, hogy vége legyen 2020-nak.

Az idei év bizonytalanságában, a zártságban töltött húsvéti ünnepek óta gyakori kérdés ez a világban, s az ősszel újra elhatalmasodó járványhelyzet, és az év legszebb ünnepének közeledte csak még megsokszorozta.

És nem először. Kitartó olvasóink biztosan emlékeznek rá, hogy Vrabec Máriát kétszer is fogadta az előző köztársasági elnök, Andrej Kiska, először megválasztása után, majd egy hosszabb sajtószünetet követően neki nyilatkozott először.

Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban. Rajtad sürü fellegek, és a Bús feledékenység koszorútlan alakja lebegnek.

Ez egy bűnbánó vezér lesz. Holott a múlt héten még azt olvashatták, miért is örülök, hogy bűnös vagyok, ez az örömem pár nap alatt szertefoszlott, helyében súlyos teherként nehezedik lelkemre a bú. Bocsássanak meg!

Bűnös vagyok, de örülök, vagy bűnös vagyok, mert örülök – nem mindegy, de rám mindkettő igaz. Két hete csütörtökön, amikor éppen írni kezdtem volna a következő heti vezéremet, megszületett az ítélet a meggyilkolt fiatal újságíró és menyasszonya vádlottjainak ügyében.