Rozsnyó. A Kassai kerületben a napokban nagyszabású razziát tartott az állami és a vasúti rendőrség, valamint a környezetvédelmi hivatal. Átkutatták a színesfém- és hulladékvas-gyűjtő lerakatokat, ahol bűncselekményből származó autóalkatrészeket kerestek.
Temetői keresztet is találtak a fémgyűjtőben
Rozsnyó. A Kassai kerületben a napokban nagyszabású razziát tartott az állami és a vasúti rendőrség, valamint a környezetvédelmi hivatal. Átkutatták a színesfém- és hulladékvas-gyűjtő lerakatokat, ahol bűncselekményből származó autóalkatrészeket kerestek. Az akció során 134 gyűjtőt kutattak át, és 145 személyt igazoltattak, akik abban az időben a gyűjtőkben tartózkodtak. A Rozsnyói járásban lévő lerakatok egyikében öntött keresztet is találtak, amely egy temetőből származott. Továbbá két Škoda Octávia személykocsi karosszériájának részeit, amelyekről eltávolították az azonosító jelzést. A tulajdonosokat és azokat, akik a fémfelvásárlóba szállították az alkatrészeket, a rendőrség keresi. Az Iglói járásban két tonna vasúti sínt talált a vasúti rendőrség. Továbbá 12 kihágást jegyzőkönyveztek a vasgyűjtő telepen, mert engedély nélkül vettek át árut, műanyagot égettek vagy veszélyes hulladékot tároltak, például a fáradt olajat. Ezeket a kihágásokat a területi környezetvédelmi hivatal vizsgálja. Az akció során ráadásul egy országszerte keresett személyt is letartóztattak. (kov)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.