Telepszemle uniós szakemberek társaságában

# Judita Čermáková illusztrációs felvételeiE hajmeresztő különbséggel szembesülhettek azok az európai uniós tanácsadók, akik a kormány meghívására tartózkodnak Szlovákiában, és a roma közösség integrációjának francia modelljét igyekeznek applikálni nálunk. Azelőtt is sokat olvastak a szlovákiai romákról, ám az empirikus tapasztalásnál nincs hasznosabb, ezért rendszeresen tartanak „telepszemléket”, azaz saját közegükben figyelik meg a leszakadt rétegeket. Nemrég egy héttagú, három országból érkezett szakértőcsoport tartott szemináriumot Kassán. A hivatalos program végeztével elfogadták a helyi aktivisták meghívását

A VALÓ VILÁGBA.

Kristína Magdolénová, a roma sajtóügynökség vezetője két, egymástól diametrálisan eltérő cigánysort szemelt ki nekik, ha úgy tetszik, a poklot és a mennyországot. A kezdeményezés célja meglehetősen prózai volt. „Szeretnénk felhívni az EU figyelmét ezekre a községekre. Úgy látjuk, az előcsatlakozási alapokból indokolatlanul sok pénz áramlik a Szepességbe, csak azért, mert Brüsszelben azt hiszik, ott él a leginkább rászorult réteg. Eközben a Kassa-környéki falvakról sorra megfeledkeznek. A Szepesség egy feneketlen zsák, fekete lyuk, az ott élő cigányság struktúrája miatt a támogatások elvesznek a semmiben” – véli az újságíróból lett romaszakértő, aki szerint a Kassa-környéki cigányok csak „vegosoknak” hívják az északabbra eső területeken élőket. Ez a szellemes neologizmus vélhetően a „vegetáció”, „vegetálni” szavakból született. Vannak viszont olyan helyek, ahol már csak egy kis segítség kellene a dolgozni akaró és együttműködni kész romáknak a sokat emlegetett felzárkózáshoz. Ki mint lobbizik, úgy költheti pénzét, állítja Magdolénová, aki láthatóan fejébe vette, hogy az ismeretlenségből a világ közvéleménye elé röpíti Novacsány község nevét.

Az, hogy az újságírók mára mennyire megunták a különböző romakonferenciákat és romatervezeteket, kiderült az indulásnál. Összesen három sajtómunkás érzett ellenállhatatlan késztetést, hogy szombat délelőttjét EU-s szakértőkkel töltse egy autóbuszban. Nos, bánhatják.

A SZAKEMBERGÁRDA

többnyire nyitott, kedves, érdeklődő, és valóban segíteni akaró idősebb urakból áll, akik láttak már egyet s mást a világban, és tapasztalataikat szívesen osztják meg a szlovák kormányszervekkel. Októberben jelentést írnak az állami szféra decentralizációjának kihatásairól a romák életére, különös tekintettel a lakásviszonyokra, a munkanélküliségre és az etnikum szociális helyzetére. Két nap alatt Kassán mintegy száz kelet-szlovákiai aktivista, egyesületi tag és járási bérmunkás fordult meg kezeik között, akiknek nemcsak osztották az észt, hanem tanultak is tőlük.

Ennyit sikerül megtudnunk az alatt a húsz perc alatt, amíg a 655 fős Novacsány községbe értünk. A helyiek remek túrós kaláccsal készültek, sőt térképet is prezentáltak a faluról. Itt a központ, itt folyik a patak, emitt meg a cigánytábor van, már csaknem száz éve. A vizet a patakból hordják, a viskókat fából és vályogból tákolták össze, számuk mára 130-ra duzzadt. Semmi bajuk a fehérekkel, nekik se ővelük, csak anynyi, hogy szívesen kiköltöztetnék őket a falu szélére, szociális lakásokba. A kiszemelt területre azonban nincs építési engedély, és amúgy sincs pénz a magántulajdonban lévő telkek megvásárlására. A csatorna- és gázvezeték lefektetéséhez előbb tisztázni kell a tulajdonviszonyokat, maga a tervdokumentáció is csillagászati összegbe kerül a falu kasszájához képest. Ján Štrbák polgármester az ötletet a majdan felépítendő rekreációs övezet bevételeiből finanszírozná. A falu ugyanis jelképes egy koronáért adott el telkeket módos kassai polgároknak, a népességfogyást fékezendő. Philippe Le Guen, a strukturális csatlakozási alapok szakértője ekkor tette fel ominózus kérdését, és ekkor derült ki, hogy Štrbák úr hallott ugyan valamit a rádióban az infrastrukturális beruházásokat támogató ISPA alapról, ám arról, hogy pontosan hová és hogyan kell pályázni, fogalma sincs. Döbbent csend száll a tanácsteremre.

„FÁRADJUNK ÁT A TELEPRE”

– szorgalmazza ekkor a polgármester, akitől kifelé menet megkérdem, vajon van-e internet a községházán. Hát, sajnos még nincs, szerencsére a roma sajtóügynökség munkatársai néha borítékba tesznek és postára adnak számukra néhány fontos dokumentumot. Egyébként eddig összesen egyszer járt a járási hivatalban egy tanácskozáson, ekkor látta először az elöljárót. (A teljesség kedvéért jegyezzük meg, hogy Štrbák úr első választási időszakát tölti a falu élén.)

Többé-kevésbé gyakorlott telepjáróként Novacsányban is konstatálom, ami számos más helyen konstatálható, hogy olyan az egész, mint a távoli, egzotikus Indiában. A szakértőkön is látszik, nem először találkoznak a realitással: bekéredzkednek a putrikba, odabent is szétnéznek, megnézik, mi fő a fazékban, és megállapítják, hogy a találomra kitippelt házikókban példás rendet tartanak. Láthatóan érdekesebbek vagyunk nekik, mint ők nekünk, lévén, hogy száz év alatt először fordul meg a telepen uniós bizottság, illetve bármilyen bizottság. A novacsányi romák sokat remélnek az új polgármestertől, talán azért, mert nem voltak ott a tanácsteremben. Július Samko értelmes szemű, mosolygós férfi, eldicsekszik vele, hogy a legnagyobbik fia Kassára jár középiskolába. „Csak az a baj, hogy idehaza nincs hol tanulnia. Heten élünk egy szobában. Gyermekkoromban nálunk is ez volt a legnagyobb gond, mi tizenketten voltunk testvérek, emiatt nem haladtunk a tanulással” – mondja a három éve munkanélküli férfi, akinek már a nagyszülei is a telepen éltek. Aztán megmutatja, hová járnak vízért. Nos, a szánalmas erecske csak költői túlzással nevezhető pataknak, vize zavaros és hideg, ennek ellenére egy csomó rajkó áztat lábat benne. Az évente érkező áradások azonban rendszeresen „szétmossák” a cigánytelepet.

Ez már a szakértőknek is sok, elbúcsúznak, és ígérik az integető sokaságnak, hogy visszajönnek még. Előtte felhívják a péró figyelmét a közelgő uniós referendumra. Vegyenek részt rajta, és szavazzanak igennel. Az egész péró megígéri, hogy úgy lesz.

GYÖRKE MÁS TÉSZTA,

az ottani polgármester szerint minden az összeköttetéseken és a közös érdekek keresésén múlik. Két cigányutca van a faluban, ám a tájékozatlan látogató nem is tudja, melyek azok. Tiszta udvar, rendes ház, amíg a szem ellát. A néhány rendetlen romát kiközösítették a többiek, ők kiszuperált vagonokban laknak a hegyoldalban. Alain Chenal lakásügyi szakértő elégedettnek tűnik, később hangot is ad meglepetésének. Hát még akkor, amikor megtudjuk, hogy a polgármester az önkormányzat mellett működő bizottságokba is bevett néhány romát, pedig nem jutottak be a képviselő-testületbe. „Csak velük együtt jutunk egyről kettőre” – állítja Ondrej Valík, aki tizenkét éve áll a falu élén. Internet ugyan Györkén sincs, számítógépből is csak egy darab jutott a községházára, ám Kassa nincs olyan messze, hogy ne lehessen naprakész információkat szerezni. A faluban hamarosan tizenhat új bérlakás épül, romák és nem romák egyaránt beköltözhetnek, ha bírják fizetni a bért. Azoknak, akik alacsonyabb nívóval is megelégednek, szociális lakásokat terveznek, uniós támogatással. Györke 1500 lakosú község, a romák 500-an vannak. A munkanélküliek száma 300 fő, a polgármesternek fogalma sincs, közülük hány roma, ők nem eszerint különböztetik meg az embereket. A helyiektől aztán megtudjuk, hogy a munkaképes cigányok közül csupán 12-15 főnek van állása...

VISSZAFELÉ, A BUSZBAN

# Alain Chenal megjegyzi, hogy Strassbourg külvárosaiban szinte ugyanolyan körülmények közt élnek a romák, mint Novacsányban. A többi szakértő csodálkozik ezen, valószínűleg kevés EU-s cigánytelepen jártak. Franciaországban most akarják letelepíteni a vándorcigányokat, ott megvan rá a pénz is, a „politikai érdek” is. Miért, nálunk nincs ilyen érdek? – kérdezem csodálkozva. Ekkor Chenal ráteszi kezét a mikrofonomra, de nem tudja, hogy ez a japán szerkentyű a légyzúgást is felveszi, ha akarom. „Szlovákiában az a legnagyobb baj, hogy vannak állami vezetők, akik szerint nem léteznek a novacsányihoz hasonló lakáskörülmények. Lépten-nyomon azt látjuk, hogy az információk nem jutnak el oda, ahová szánták őket, a helyiek így hiába igyekeznek lendíteni saját helyzetükön. Tizenhat, vagy huszonhat lakás felépítése szép teljesítmény, csakhogy ebben az országban tizenhatezer lakásra lenne szükség. Méghozzá minél hamarabb” – mondja a francia szakember, és a szemléletesség kedvéért két kezével két grafikont rajzol a levegőbe. A kisebbik az épülő lakásokat, a nagyobbik nyilván a szaporodó roma lakosságot jelenti, akik állítása szerint a legtöbb helyen két kezük munkájával járulnának hozzá saját otthonuk felépítéséhez. A látottak alapján erre csak bólogatni tudok, még akkor is, ha tudom, hogy az uniós küldöttség elsősorban nem észt osztani jött Kassára.